kamion eb

Kamion Eb - Kiss Norbert harmadik a vasárnapi zárófutamon

2018.06.17.

A harmadik helyen ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes pilótája a gyorsasági kamion Eb magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi zárófutamán.

Kiss szombaton, a hétvége első két versenyén előbb a második, majd az ötödik volt. A 33 éves szombathelyi versenyző a vasárnap kora délutáni negyedik helyezése, és a fordított rajtrács szabálya miatt a hétvége utolsó futamán az ötödik rajtkockából indult, s a 11 körös futam első körében máris két pozíciót javított.

Ezt követően azonban az élen száguldó René Reinert és a mögötte második Sascha Lenz már nem volt "befogható" Kiss számára, akit ráadásul a címvédő cseh Adam Lacko is körökön keresztül támadott. Az utolsó három körben Kiss és Lacko nagyon közel került a vezető duóhoz, előzésre azonban már nem került sor.

- Nem vagyok teljesen elégedett a hétvégével, két hét múlva a Nürburgringen, a csapat hazai versenyén kell helyt állnunk, így mivel vannak konkrét problémák, amelyekről tudunk, egy-két nap pihenés után elkezdjük ezeket kijavítani - nyilatkozta Kiss.

A kamion Eb idei szezonja a Nürburgring után július közepén a Slovakiaringen folytatódik, majd a csehországi Most, a belgiumi Zolder és a franciaországi Le Mans következik, a szezonzáró hétvégére pedig a spanyolországi Jaramában kerül sor október elején.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....