Volvo hírek
Manapság nem nagy gurítás, ha kamerát szerelnek egy autóba. A prémium szegmensben már lassan az autó minden alkatrészébe szerelnek egy szenzort vagy kamerát, de már egész alacsony szintekre is lecsúszott ez a tendencia. Ott van például a Citroën C3 jelenlegi generációja, ami már a kezdetek óta rendelhető képek készítésére is alkalmas fedélzeti kamerával, noha legtöbbször inkább a biztonsági arzenál fejlesztésére implementálnak képrögzítőket. Egy biztos: általában azért tisztába lehetünk azzal, hogy az adott kamera mit rögzít, és miért van az autón. A Volvo új fejlesztésénél ez egyelőre nem olyan tiszta.
Mi több, a Car Magazine egyenesen kémkameráknak hívja, pedig a Volvo digitális fejlesztésekért felelős vezére, Atif Rafiq elmondta, hogy mindössze a sofőr éberségének figyelésére szolgálna a szélvédő sarkába helyezett kamera. Noha egyre több modellt szerelnek éberségfigyelővel, azok inkább a kocsi mozgására hagyatkoznak, a sofőr pupillájának és szemhéjának mozgását egyelőre kevés rendszer figyeli. Utóbbihoz tartozna azonban a Volvo rendszere, ami azt is képes lenne megállapítani, ha a sofőr elaludt, vagy orvosi segítségre lenne szüksége. Kár lenne bármilyen hátsó szándékot a dolog mögé látni, ami egyébként kissé az önvezető autók irányába mutat, és ami egyelőre fejlesztési fázisban van, így pár évet még várni kell arra, hogy opciós extraként rendelhető legyen.