gazdaság

Kétmilliárdos útfelújítás

2013.08.28.

Nógrád megye nyugati részén három mellékút újult meg összesen 2 milliárd 36 millió forintból az Új Széchényi Terv keretében - közölték a Magyar Közút Nonprofit Zrt. projektzáró rendezvényén, szerdán Nagyorosziban.

    Ürmössy Ákos, a cég Nógrád megyei igazgatója elmondta: az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatásból összesen 19 kilométernyi szakaszon újítottak fel erősen leromlott állapotú mellékutakat Rétság-Galgaguta, Bánk-Nógrádkövesd, valamint Nagyoroszi-Dejtár között. Mindhárom szakaszon elvégezték a burkolatok megerősítését és szélesítését, a kopórétegek cseréjét, a belterületeken felújították a vízelvezető árkokat és a buszöblöket, a külterületeken pedig rendbe hozták az átereszeket és az árokpadkákat - tette hozzá.
    Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője komoly sikernek nevezte a mintegy 10 ezer embert érintő fejlesztéseket. Hozzátette: fontos, hogy a beruházások folytatódjanak 2014-től, de lát lehetőséget további fejlesztésre még ebben az évben is. Hangsúlyozta: a szakmával együtt mindent  elkövetnek, hogy lépésről lépésre felújítsák a Nógrád megyei úthálózatot. Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, megyei miniszteri útügyi biztos a rendezvényen úgy fogalmazott: a Regionális Operatív Program (ROP) keretén belül átlag feletti volt a megyei érdekérvényesítés,

de ez nem azt jelenti, hogy elégedettek lehetünk a Nógrád megyei közutak állapotával.

    Közölte, az elmúlt három évben meghaladta az egymilliárd forintot az útfejlesztésekre megkötött vállalkozási szerződések összege.
    Elmondta azt is: a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) forrásából még ebben az évben mintegy 33 milliárd forint áll a Magyar Közút rendelkezésére az egy-, két- és három számjegyű utak burkolatfelújítására. A Nógrád megyei listát 3 milliárdos kerettel állítják össze. Gutyán Gergely, a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője kifejtette: nemcsak társadalmi, de
gazdasági, turisztikai szempontból, a megye megítélése szempontjából is jelentőségük van az ilyen fejlesztéseknek, és jelezte, hogy a  következő hét évben is fontos szerepe lesz az utak felújításának.
    Annak kapcsán, hogy a kivitelezők már megkapták a juttatásukat, kiemelte: a közreműködő szervezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a korábbi példákkal ellentétben határidőn belül rendezzék a számlákat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..