Peugeot
Először Bálint Zsófia prezentált az újságíróknak Nagykovácsiban, a gyönyörűen felújított, exkluzív helyszínnek bizonyuló Teleki-Tisza Kastélyban. A márkaigazgató hangsúlyozta, itthon a személygépkocsi-értékesítésük 12,5 százalékkal emelkedett, míg a haszonjárműveké 67 százalékkal bővült. Elismerte, a márka itthon nem igazán erős az elektromobilitásban – a hazai állami támogatást inkább mások használták ki –, ám ez az E-3008-cal, az új elektromos modellel ez sokat javulhat.
A Peugeot célja, hogy 2025-re az európai autómárkák közül a legszélesebb elektromos választékával rendelkezzen, illetve arra törekszik, hogy jövőre már minden modellje elektromos vagy hibrid változatban is elérhető legyen.
A sajtóeseményen Mocsai Zoltán marketingvezető mutatta be az új 3008-at. Illendő hosszúságban és részletességgel beszélt az ebéd előtt a méretekről, a dizájnról, a teljesítményről, az utastérről és a felszereltségről. Kiemelte az új Peugeot Panoramic i-Cockpit látványos 21”-os lebegő panoráma-képernyőjét, a német orvosok és terapeuták által ajánlott, gerincproblémákat javító első üléseket, valamint a hatékony és egészséges utastérszellőzést. Dicsérte a hangszigetelést és a Focal Premium hifi-rendszert.
A puding próbája az evés, az autóé meg a tesztvezetés, portálunk először – erősorrendben a hibridhajtással – szerelt 3008-as modellt futtatta meg, majd került egyet a teljesen elektromos változattal is Nagykovácsi környékén.
A kastély udvaráról kifordulva a település központja felé vettem az irány, majd végig az általam főútvonalnak vélt szakaszon, azaz a láthatóan legszélesebb aszfalton autóztam egészen addig, míg egy zsákutca jelezte, véget ért Nagykovácsi. De nem csak én jártam így, Gajdos Tamás kolléga is utolért, mire megfordultam. Vissza a kastélyhoz, majd az első erős kereszteződésnél balra fordultam a jó széles úton, ami azonban hamar kanyargóssá, meredekké és egyre szűkebbé vált, és persze jött az újabb visszafordulás. A zsákfalu már csak ilyen, felénk, a Dél-Alföldön ezért ebből jóval kevesebb van.
Miközben az útra figyeltem, azt vettem észre, hogy az autóra nem figyeltem és ez így a jó. Első beülésre minden működött, kézre állt, magától értetődő volt. Igazából nem nagyon kellett keresni semmit, kézre állt a kis kormány, felette jól látható és olvasható volt a lebegő panoráma-képernyő, a kormányon is hibátlanul működtek az érintésérzékeny gombok.
Az E-3008 az első olyan modell, amely a Stellantis vadonatúj STLA Medium platformjára épült. Az elsődleges cél a tiszta elektromos autózás volt, olyannyira, hogy az akkupakk alvázmerevítőként is funkciónál. Az általunk próbál hibrid modellnél, vagyis a „kistestvérnél” plusz merevítéseket kellett beépíteni.
A 4,54 méter hosszú, 1,89 széles és 1,64 méter magas autó nagyon szép lett, látványos elölnézettel és nagymacska karmolás nyomokkal, valamint masszívan lecsapott hátsó résszel. Az új első lámpatestek és a karosszéria színében játszó hűtőrács nem válnak el élesen az új Peugeot-embléma köré szerveződő orr-rész többi elemétől. A hűtőrács fölött az autó teljes szélességében egy keskeny, elegáns sáv húzódik, benne az ultrakompakt fényszórókkal.
A beltér is tetszetős, igényes anyagokkal korrekt illesztésekkel, külön dicséretet érdemelnek a felületek jelentős részét borító feszes szövetek. Ez a könyöklőn külön is praktikus, már ha nem koszolódik majd el idővel. A kelleténél talán bátrabban használták zongoralakkot is, ez további ujjlenyomatgyűjtő felület a kormányon az érintőkijelzők mellett.
A próbaúton semmilyen rendellenes zajt nem hallottam, és ha nagyon odaléptem neki, a motor hangja is megjött, persze nem zavaróan. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik figyel erre, még akkor is, ha „csupán” háromhengeres és 1,2 literes erőforrásról van szó. A 48 voltos öntöltő hibrid változatnál 24 lóerős villanymotor segíti a hajtást, a teljes rendszerteljesítmény 136 lóerő. A maximális nyomaték 230 Nm, a gyári üzemanyag-fogyasztás 3 decivel 6 liter alatt marad. A 10,2 másodperces százas gyorsulás is korrekt, különösen annak tükrében hogy 1,6 tonna körüli tömeget kell megmozgatni.
Az általunk is megfuttatott Allure felszereltségű, Obsession kék alapszínű hibrid 3008 indulóára 12,2 millió forint, a kényelmi és biztonsági extrák hosszú sorával. A tesztautóba azért még betettek bő egymillió forintnyi extrát, így egyebek között navigáció, távolságkövető tempomat, fűthető kormány, szélvédő és tükör, valamint távolsági fényszóró asszisztens is volt az autóban. Igaz a felsoroltakból egyet sem használtam, hiszen – ahogy felénk mondják – jól engedett már kifelé a földnek a fagya… Mondjuk a navigáció segített volna, ha eltévedünk, de Nagykovácsiba csak egy út vezet befelé.
Kipróbáltuk az E-3008-at a teljesen elektromos változatot is, amiről később tervezünk írni. Elöljáróban annyi, hogy a mondott, publikált gyári hatótáv nem állhat messze a valóságostól. A teljesen villanyos Peugeot három változatban érkezik majd, lesz összkerekes változat is. Később érkezik majd a tölthető hibrid is a 3008-asból, ez is benne van már a hivatalos árlistában.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!