casco-szerződések

Jó és rossz hírek a cascósoknak

2021.03.10.

A Netrisk.hu adatai szerint az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forint éves díjért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát - közölte a biztosításközvetítő portál szerdán az MTI-vel.

Hozzátették, a portál statisztikái azt mutatják, hogy miközben tavaly az új casco szerződéseket átlagosan csaknem 120 ezer forintos éves díjra kötötték, addig a már meglévő szerződések évfordulós váltásakor átlagosan 96 ezer forintért találtak új biztosítót az ügyfelek.

Ennek az egyik oka az, hogy az évfordulós váltásnál az érintett ügyfelek általában több kármentes évvel rendelkeznek, ami nagyobb kedvezményre jogosítja őket. Másrészt pedig azzal magyarázható, hogy az évfordulós váltók eleve céltudatosabban igyekeznek a legkedvezőbb díjú termékek közül választani.

A közlemény idézte Marschalek Pétert, a Netrisk.hu kereskedelmi igazgatóját, aki elmondta, hogy bár a gépjárműforgalom időszakos visszaesése átmenetileg a káresetek számát is csökkentette, ez csak tompítani tudta a díjak emelkedését, ugyanis az autók helyreállítási költsége továbbra is lendületesen emelkedik. Az euróárfolyam magasba lökte az alkatrészek árát, a bérszintek általános emelkedésével párhuzamosan pedig a szervizek is folyamatosan emelkedő rezsióradíjakat számolnak fel a biztosítók felé.

Az autók egyre korszerűbb műszaki megoldásai és a gazdagabb szériafelszereltség szintén felfelé téríti a biztosítás átlagdíjának mértékét - tette hozzá a kereskedelmi igazgató. Kiemelte ugyanakkor, hogy  tudatosan kiválasztott díjcsökkentő paraméterekkel a cascodíj akár 20 százaléknál is nagyobb mértékben mérsékelhető.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....