szélvédő

Itt az önmagától leolvadó szélvédő

2023.03.12.

Az egyik legklasszabb találmány, ami megment sok gürcöléstől a téli hónapokban.

 

Mielőtt belevágnánk a témába, hangsúlyozzuk, hogy az atermikus és a termikus szélvédő az két külön fogalom.

Az atermikus szélvédő jellemzően nyáron hasznos. Fémrészecskékkel laminált üvegből készül és hatása abból adódik, hogy ezek a részecskék az UV-sugárzás nagy részét visszaverik, akár 32%-kal. Ezáltal az üvegfelület még forró nyári napokon is kevésbé melegszik túl, így nő a komfortérzet, a légkondit kevesebbet kell használni, ami elektromos autók esetében fontos tényező a fogyasztásban és az autonómia növelésében.  Az atermikus szélvédő hátránya, hogy összetételéből adódóan blokkolja az infravörös sugarak és a GPS-jelek átjutását. Ezért a gyártó a visszapillantó tükör környezetében egy normál üvegből álló zónát kell, hogy biztosítson.

Fotó: sicurauto.it

Ennél a rendszernél egyelőre kevésbé elterjedt konstrukciós megoldás a termikus szélvédő, ami néhány pillanat alatt leolvasztja önmagáról és az ablaktörlő lapátokról a jeget. Karcolásmentesen, egyetlen gombnyomással tiszta kilátást biztosít. A szélvédőbe láthatatlanul beépített fűtőberendezéssel a Volkswagen szerint a leolvasztási művelet minden más rendszernél gyorsabb és hatékonyabb és megakadályozza mind a párásodást, mind az üveg befagyását.

Fotó: autoblog.it

Ennek a "klímás” szélvédőnek azonban nem csak a téli hónapokban van haszna: nyáron a vékony ezüstös réteg passzív hővédő pajzsként is funkcionál, a hagyományos üveghez képest a hő akár 60%-át visszaveri és 15 fokkal is képes csökkenteni a belső tér hőmérsékletét.

Hátránya, hogy közelről láthatóak a fűtőszálak, de állítólag csak szokás kérdése, hogy ez ne legyen zavaró és ugyanúgy érzékeljük az utat, mint a hagyományos szélvédőkön keresztül. 

(A termikus szélvédő egyébként egyelőre még csak extraként szerepel néhány modell felszereltségi listáján.)

Forrás: autotoday.it, motor1.com, glassdrive.it

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....