kínai autó

Ismeretlen, de ígéretes kínai autó tűnt fel Budapesten

2022.05.29.

A Skywell ET5 a luxusfelszereltségű elektromos SUV-ok táborát erősíti, ezért nem fogják diszkontáron adni. Az AMTS-en ismerkedhettek meg vele az érdeklődők. 

A Skywell típusok forgalmazása 2022 második felében indulhat meg Magyarországon, amint az engedélyeztetési folyamatok véget érnek. A nálunk ismeretlen márka mögött egy nagy kínai konszern áll, amely főképp haszonjárművek, buszok és elektronikai eszközök gyártásával foglalkozik, de bányászati érdekeltségeik is vannak. A jelenlegi egyetlen Skywell-modell, az ET5 hossza 4698 mm, vagyis a konzervatív formájú SUV nagyjából akkora, mint egy Skoda Enyaq iV, a csomagtartója azonban kisebb, csak 467 literes.

Show-elemekből nem volt hiány az E pavilonban lévő standon

Egy 204 lóerős állandó mágneses villanymotor hajtja az első kerekeket egyfokozatú erőátvitelen keresztül, a gyorsulás 9,6 másodpercig tart 0-100 km/h-ra, a végsebesség 160 km/h. A padlóba rejtett, 72 kWh-s lítium-ion akkumulátor a WLTP-mérés szerint 460 km-es hatótávot ad, ami jobb az átlagnál, nem úgy, mint az egyenáramú töltés 80 kW-os, és a váltóáramú 6 kW-os teljesítménye.

Ausztriában az autó alapára állami kedvezmények nélkül, 20 százalékos áfával 52 ezer euró, ami 20,4 millió forintnak felel meg. Ez nagyjából az európai konkurencia szintje, viszont a Skywell már minden extrát alapáron tartalmaz a 12,8 colos érintőképernyőtől a 19 colos felniken, a bőrkárpitozáson és a panoráma üvegtetőn át egészen lézeres LED fényszórókig.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....