Citroën AMI 6
A rendőrautóvá átalakított Citroën Ami olyan mint egy bányásztörpe: nincs ereje nagyot ütni, de eljut olyan szűk helyekre is, ahová az izompacsirták nem férnek be.
A Citroën Aminek sem a sebessége, sem a karosszériája nem tud versenyezni egy hagyományos autóéval, mégis sztárrá vált. A helyiek azonnal a szívükbe fogadták és imádják. Hol? Hát Görögországban!
A Dodekanészosz-szigetcsoportban található Halki szigetén, a rendőröknek szűk és áthatolhatatlannak tűnő sikátorokon kell átjutniuk. Járőrözéshez éppen ezért ideális a francia elektromos szuperkompakt, amely csupán 2,41 méter hosszú, 1,39 méter széles és 1,52 méter magas. Az 5,5 kWh-s akkumulátor táplálja a mindössze 8 LE-s motort, amely 45 km/h maximális sebesség mellett 70 km-es autonómiát garantál, három órányi újratöltéssel. Röviden: egy négykerekű, pilótafülkével ellátott robogó, ami jogosítvány nélkül is vezethető.
A jármű egyik legnagyobb előnye, hogy nem bocsát ki környezetszennyező anyagokat, ami a görög sziget lakói számára az egyik legfontosabb kritérium. A helyiek rövidesen minden hivatali autót elektromosra cserélnek a szigeten az energetikai szemléletváltás érdekében.
Egy robusztus rendőrautó használhatatlan lenne Halki szigetén. Nagyjából úgy viselkedne, mint elefánt a porcelánboltban. A francia szupermini viszont jól érzi magát a sikátorokban, és zöld természetéből adódóan tökéletesen beleillik a helyiek szemléletébe.
Egyelőre két példány áll a helyi rendőrség rendelkezésére, de hamarosan további járművekkel is bővül a flotta: érkezik egy Citroën e-C4, egy ë-Jumpy és egy Space Tourer. Első körben négyéves bérleti szerződéssel érkeztek a minik Dodekanészosz legkisebb szigetére. Ennek lejártával véglegesen a helyi önkormányzat tulajdonába kerül a két Citroën Ami.
Görög partnerével, a Syngelidis-szel együttműködésben a Citroën az összes termikus járművet zéró emissziós autókra cseréli Halki szigetén, hogy magasabb életminőséget biztosítson egy tisztább környezetben, csökkentve a zajt és a légszennyezést.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!