Volvo Group

Így ért el rekordot a szénlábnyom csökkentésében a Volvo

2023.05.28.

Az új Volvo EX30-asban a Volvo Cars legkiválóbb értékei összpontosulnak: olyan kisméretű, tisztán elektromos szabadidőjármű, amely megfelel a modern idők elvárásainak, kiemelkedően biztonságos, ráadásul egész élettartamára vetítve csekélyebb a CO2-kibocsátása, mint a Volvo bármely eddigi típusáé.

A Volvo Cars mérnökei a Volvo EX30 gyártásának és életciklusának minden fázisában csökkentették a szénkibocsátást, így annak értéke az autó 200 000 kilométeres futásteljesítményig 30 tonna alatt marad. Ez 25 százalékkal kedvezőbb, mint a Volvo két másik, tisztán elektromos típusa: a C40 vagy a XC40 esetében, és egyben fontos mérföldkő azon az úton, amelynek végén 2025-re a 2018-as értékekhez viszonyítva 40%-kal csökkenteni kívánjuk járműflottánk összesített CO2-kibocsátását.

Szóval, hogyan sikerült a Volvo EX30 szénlábnyomát jelenlegi elektromos típusaink azonos értékének 75 százalékára csökkenteni? Mindenekelőtt, egy kisebb autó építéséhez kevesebb nyersanyagra van szükség. Mivel a gyártáshoz köthető tevékenységek közül az alumínium és az acél előállítása jár a legnagyobb mértékű CO2-kibocsátással, ezen a téren a gyártó (azaz a Volvo) és a vásárlók egyaránt jelentős csökkentést érhetnek el.

Ráadásul amellett, hogy kevesebb acélt és alumíniumot használunk kisméretű szabadidőjármű előállítása során, ennek a felhasznált mennyiségnek nagyobb százaléka származik újrahasznosításból. A Volvo EX30 gyártásánál felhasznált alumíniumnak mintegy a negyede, az acélnak hozzávetőlegesen a 17 százaléka újrahasznosított.

A fenntartható tervezés során az optimalizálás volt az egyik fő irányelv, amelyhez tervezőink alkalmazkodtak: így tudtak számos olyan funkciót egyetlen alkatrészben megvalósítani, amelyeket korábban külön-külön komponensek szolgáltat ki. Ezáltal a Volvo EX30 belső tere kevesebb alkatrészből épülhet fel, anélkül, hogy ez a funkcionalitás rovására menne. A fedélzeten található összes műanyag mintegy 17 százaléka – egyes utastéri elemektől kezdve a lökhárítókig – újrahasznosításból származik. Egyetlen korábbi Volvo gépkocsiban sem volt ilyen magas a reciklát plasztikok aránya.

A károsanyag-kibocsátás szempontjából a gyártás és a beszállítói lánc szintén kulcsfontosságú területek – például a tiszta energia felhasználása révén. A Volvo EX30 egy olyan üzemben fog készülni, amelynek energiaellátását jelentős részben klímasemleges forrásokból biztosítják, beleértve a 100%-ban klímasemleges elektromos energiát.

Ami a beszállítói láncot illeti, a projektben együttműködő elsővonalbeli partnerek 95 százaléka vállalta, hogy legkésőbb 2025-re 100 százalékában klímasemleges forrásból biztosítja a gyártási tevékenység energiaszükségletét.

Az utastérben a legváltozatosabb újrahasznosított, illetve megújítható anyagokat használják fel az ülések, a műszerfal és az ajtók gyártásánál, a farmerszövettől kezdve a lenen át a kb. 70% újrahasznosított poliészterrel dúsított gyapjúkeverékig. A farmerszövet különösen jó példa az alapanyagok okosabb, fenntarthatóbb felhasználására

Mindez összességében egy olyan gépkocsit eredményez, amelynek becsült összesített (bölcsőtől a kapuig mért) CO2-kibocsátása mintegy 18 tonna. A „bölcsőtől a kapuig” kifejezés a nyersanyagok kitermelésétől kezdve egészen addig a pontig fedi le a gépkocsi életciklusát, ameddig a legyártott autó meg nem érkezik a kereskedőhöz – tehát a használatot megelőző összes fázist magában foglalja.

Amikor pedig hasznos élettartamának a végére ér, az EX30 95 százalékban visszanyerhető lesz, részben a benne felhasznált anyagok újrahasznosítása, részben az újra nem hasznosítható elemek energiaként történő visszanyerése révén.

Az új Volvo EX30 világpremierjére június 7-én kerül sor; a modell már aznaptól rendelhető.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.21
Rendhagyóan telt az „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny....
2023.09.21
Miért csak mostanában hallunk új dolgokat a Mitsubishiről, és hogy alakul nagy visszatérésük az....
2023.09.21
Elhunyt dr. Kovács Ferenc, a közlekedéstan győri professzora - közölte a Széchenyi István Egyetem. ..
2023.09.21
A Chemnitzi Műszaki Egyetem autószakértői arra számítanak, hogy a Kínából érkező import jelentősen....
2023.09.20
A Reuters cikke szerint a Tesla rejtett csoportot hozott létre, hogy elhallgattassa a hatótáv-....
2023.09.20
A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt új járművek értékesítési....
2023.09.20
Van, hogy a praktikum fontosabb, mint a szépség. Így van ez a 21-dik század Honda Motocompojánál is....
2023.09.20
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette azt felvételt az M0-son, kedden kora délután, amelyen....
2023.09.20
Én vagyok a rút kiskacsa. Eleinte sokan csúfoltak, kinevettek. Billegve jártam, csetlettem-....
2023.09.20
A hip-hopban az egyik legtöbbet említett autógyártóként a Lexus is szerves része lett annak az....