rendőrség

Így állt bosszút a volt feleség

2019.01.27.

A Kalocsai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek a gyanúsítottja volt férje autóját rongálta meg.

Egy foktői férfi 2018. augusztus 6-án feljelentést tett a Kalocsai Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki a tulajdonát képező személygépjárművet piros festékkel lefújta. A sértett elmondta, hogy a tanyájához közel, egy gyár parkolójában hagyta az autót két nappal korábban, majd az egyik este véletlenül – állatai legeltetése közben – vette észre, hogy a fehér autót piros festék borítja.

A kalocsai rendőrök az ügyben nyomozást rendeltek el. Ennek során az üzem kameráinak felvételei és a biztonsági őr segítségével, valamint a sértett közreműködésével beazonosították a rongálás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható asszonyt. A 69 éves nő – akiről kiderült, hogy a sértett volt felesége – kihallgatása során elmondta, hogy haragudott volt házastársára, és kellemetlenséget akart neki okozni. Az ügyben kirendelt eseti szaktanácsadó a kárt 450.000 forintban határozta meg, mivel az autó szinte minden eleme, üvege festékes lett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a kalocsai rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Ónos eső veszélye miatt csütörtökre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Csongrád-Csanád,....
2025.02.12
Az utóbbi hetekben meredeken zuhanni kezdtek a Tesla eladásai Európa egyes országaiban, amit....
2025.02.12
A Pestről Budára vezető oldalról átrepült a másik útpályára, és ott a forgalommal szemben állt meg....
2025.02.12
Hetedik szakaszán a Porsche Taycan megállt Malajziában a Join the Porsche Ride részeként.....
2025.02.12
A jelenlegi technológiáknál hatékonyabb eljárással növelné a nagyfeszültségű akkumulátorok....
2025.02.12
Elégedettségét fejezte ki a magyar határvédelem kapcsán Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden....
2025.02.12
Az európai gyártó 5-10 évvel későbbre tolná a ZEROe hidrogénüzemű repülőgép forgalomba állítását,....
2025.02.12
A német gyártó remekül szerepel az európai piacon elektromos modelljeivel, legújabb, belépő szintű....
2025.02.12
A Formula 4-es spanyol bajnokságban töltött tavalyi idény után a 2025-ös esztendőben szintet és....
2025.02.12
Géptervező laboratóriumot adtak át a Debreceni Egyetem műszaki karán kedden, az ipar és az oktatás....