Hyundai

A Hyundai Motor márkaértéke a világ ötven legjobbja között

2013.10.04.

A Hyundai Motor Company, a világ leggyorsabban növekvő autómárkája az elmúlt tizenkét hónap során 20,5 százalékkal növelte márkaértékét, amely így elérte a 9 milliárd dollárt. Ezzel a Hyundai Motor minden eddiginél előkelőbb pozícióba: a 43. helyre lépett előre az Interbrand tanácsadó vállalat „2013 Best 100 Global Brands” (2013. év 100 legjobb globális márkája) összeállításán.

A Hyundai, amelyet kilencedik éve választanak be a Top 100-as rangsorba, idén első ízben került be a „felsőházba”, azaz az ötven legjobb közé. Azt követően, hogy 2005-ben a 84. helyen beválasztották a listára, a Hyundai folyamatosan növelte márkaértékét, és javította pozícióját. Előbbi érték 160 százalékkal emelkedett, míg a rangsorban 41 helyet lépett előre a márka 2005 óta.

A növekedés különösen erőteljes volt az elmúlt öt évben. A Hyundai Motor márkaértéke ez idő alatt 96 százalékkal emelkedett, miközben az iparág átlaga kevesebb mint fele ennyi, 42% volt. Miután a vállalat 2011-ben áttért a márkagazdálkodásra, az érték több mint 20 százalékkal javult minden egyes évben, megerősítve,  hogy a Hyundai sikerrel alkalmazta a „modern prémium” pozicionálást modelljeire.

„A Hyundai márka, amely régóta stabil pozícióval bír a világpiacon, tovább erősíti arculatát a formavilágukat, stílusukat és teljesítményüket tekintve egyaránt élvonalbelinek számító modellek sorozatos bevezetése révén. Stílusos dizájnjának köszönhetően a Hyundai márka jelentős sikereket aratott az elmúlt néhány évben. Emellett modellkínálatának folyamatos szélesítése, valamint az UEFA-va, a FIFA-val és a WRC-vel kötött, támogatói szerződések révén hűséges vásárlóbázist épített ki magának. Alig várjuk, hogy láthassuk az első ötvenbe idén belépő Hyundai márka következő innovatív megmozdulását” – áll az Interbrand közleményében.

„A Hyundai márkaértékének jelentős emelkedése is rávilágít arra, hogy vállalatunk egyre magasabb pozíciót foglal el a világpiacon. Ezt egyrészt a globális márkakampányok, másrészt sokszínű, lokális márkatevékenységeink  tették lehetővé, a sportmarketingtől a társadalmi felelősségvállalásig. Erőfeszítéseinket addig fokozzuk, amíg az ügyfelek elvárásain messze túlmutató értéket kínálva az iparág leginkább közkedvelt márkájává nem válunk ” – hangsúlyozta Won Hong Cho, a Hyundai Motor marketingért felelős vezérigazgatója.

A Hyundai a 2011. évi Detroit-i Autószalonon jelentette be, hogy átvált a márkamenedzsmentre. Ekkor hozták nyilvánosságra a márka új márkakommunikációját, a „Modern prémiumot”’, valamint a „New Thinking. New Possibilities” szlogent. Azóta a Hyundai Motor számos részlege, a termékfejlesztéstől a formatervezésen át, a marketingtől, az értékesítésen keresztül az ügyfélkezelésig alkalmazta a fenntartható, egységes és rendszeres munkavégzést lehetővé tevő ’modern prémium’ elveket tevékenységei során. A márka fokozott globális ismertsége, valamint a Hyundai márka iránti, ezen tevékenységeknek köszönhető preferencia mind hozzájárultak a globális értékesítés és jövedelmezőség fokozásához.

Az Interbrand rangsort a vállalatok pénzügyi mérlege és marketing tevékenységei alapján határozzák meg, mely az adott márka potenciális profitjára is enged következtetni.

Autóipari márkák rangsora

 

Helyezés

(kategórián belül)

Márka

Márkaérték (100 millió dollár)

2013. helyezés (összes)

 

éves szinten

1

Toyota

353

17%

10

2

Mercedes

319

6%

11

3

BMW

318

10%

12

4

Honda

185

7%

20

5

VW

111

20%

34

6

Ford

92

15%

42

7

Hyundai

90

20%

43

8

Audi

78

8%

51

9

Porsche

65

26%

64

10

Nissan

62

25%

65

11

Kia

47

15%

83

 

 

A Hyundai Motor márkaértékének változása (‘05~‘13)

 

Év

Márkaérték (100 millió dollár)

Rangsor (összes)

2005

34,8

84

2006

40,8

75

2007

44,5

72

2008

48,5

72

2009

46,0

69

2010

50,3

65

2011

60,0

61

2012

74,7

53

2013

90,0

43

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....