Bemutató

Hyundai évértékelő és i10 bemutató

2013.12.15.

Az újdonság hazai premierjén a számok voltak a főszerepben. A kisautó nagyobb és szebb lett, a márka pedig beruház, bővít és terjeszkedik.

Szerző: Horváth Miklós

Dél-Korea legnagyobb autógyártója az idei év háromnegyed részének globális értékesítési eredményei alapján +7,5 százalékkal jobban teljesített az előző év hasonló időszakához képest. Ezt a bizakodásra okot adó 7,5 százalékot azonban olyan országok teljesítményének köszönhetik, mint például Kína, ahol +29,1 százalékos a növekedés 2012 háromnegyed évi mérlegéhez képest. Hasonlóképp az Egyesült Államokban (+1,6 százalék) és az egyéb országokban is (+7,1 százalék) sikerült növekedést produkálnia a cégnek, ellenben és meglepő módon Európában kimagasló visszaesésről (-7,3 százalék) adott hírt Kovács Pál a Hyundai Holding Hungary Kft. Értékesítési, Marketing és PR vezetője. A tájékoztató szerint a vén kontinensen realizált visszaesés mérsékelt módon ugyan, de Koreában is tetten érhető volt (-0,6 százalékos) a vizsgált időszakban. Mindezek ellenére nincs csüggedés a Hyundainál, miért is lenne, hiszen a teljes képet tekintve nincs okuk a panaszra! Az európai éves gyártási kapacitást 500 ezer darabra növelték, miközben 3,3 millió Hyundai márkajelzésű autó közlekedik az utakon, melyek 75 százaléka hét évnél fiatalabb és az Interbrand legfrissebb felmérése szerint a Hyundai Motor márkaértéke a Top 50-es listán a 43., autómárkák tekintetében pedig a hetedik.

Kovács Pál a Hyundai Holding Hungary Kft. Értékesítési, Marketing és PR vezetője

Hazánkban immár mindenki a lassú, de biztos növekedést prognosztizálja, amit szerencsére a számok is alátámasztanak. 2010 jelentette az igazán mélypontot, hiszen kicsit több mint 40 ezer újautó eladását regisztrálták csupán, de azóta évről-évre növekvő tendencia mutatkozik és mára elmondható, hogy kezd láthatóvá válni a progresszió, hiszen körülbelül 62 ezer újautó eladásával zárhatjuk az évet. Sajnos a Hyundai piaci részesedése hazánkban nem alakult ilyen jól: személyautó szegmensben 2011-ben 3 százalékot regisztráltak, majd az azt követő évben 2,5 százalék alá esett és idén már csak 2 százalék körüli értéket láthattunk a diagramokon. Ettől függetlenül hatalmas beruházásnak adhat otthont Magyarország a következő év áprilisáig Érden megépülő logisztikai központtal, és egy új modell is megjelenik a kínálatban, ami korábban nem volt elérhető itthon a hazai importőr forgalmazásában. Mielőtt azonban rátérnék a megújult i10 részleteire, a MOBIS beruházást is szeretném bemutatni a számok tükrében: az építkezés idén júniusban kezdődött és várhatóan 10 hónap alatt be is fejezik. A 16 338 négyzetméteres épület három emeletén 14 ország ellátására elegendő alkatrész raktározása történik majd, mellyel kezdetben 40 fő részére kínálnak munkalehetőséget, a későbbiekben pedig 55-60 fő alkalmazott látja el a raktározási és egyéb feladatokat. A beruházás összértéke meghaladja a 20 millió eurót.

Az új generációs i10 szeptemberben mutatkozott be a frankfurti autókiállításon. A folyékony szobrászat formajegyeit viselő karosszéria 80 mm-rel hosszabb (3665 mm), 65 mm-rel szélesebb (1660 mm) és 40 mm-rel (1500 mm) alacsonyabb a Magyarországon meg nem jelent elődjénél. Azt a kérdést, hogy miért maradtunk ki az első eresztésből – miközben a 2008-ban megjelent Atos utód a Hyundai egyik legnagyobb darabszámban eladott modellje volt Európában, 2010-ben – senki nem firtatta. Úgy tűnik viszont, hogy a Hyundai általános 3,5 százalékos EU-s piaci részesedése és a városi minik szegmensében megszerzett 5,6 százalékos piaci részesedése kellett a terjeszkedéséhez, ugyanis a biztos alap létszükség. És nem utolsó sorban a modell sikere is közre játszik a piacbővítésben, ugyanis a gyár a meglévő ügyfelek körében végzett felmérése alapján kiderült, hogy 31 százalék a megjelenés miatt választotta a Hyundait. Ennek okán az új generációs i10 tervezése és fejlesztése a németországi Rüsselsheimben történt, minden részletében szem előtt tartva az európai igényeket. 

Bal oldalon a Hyundai Atos, majd az első- és második generációs i10

A Törökországban összeszerelt kisautó valóban szemrevaló külsőt kapott, e mellett a belső tér növekedése és a kategóriában nem megszokott biztonsági és kényelmi berendezések arzenálja miatt is egy több mint trendi ráncfelvarrásról adhatunk számot. Gyarapodott a lábtér és a válltér, és a csomagtér is 27 literrel több helyet kínál, így alaphelyzetben 252 literes, ledöntött támlákkal pedig 1046 literes a befogadóképesség. Az alapfelszereltség fontosabb elemei: az ABS, ESP, 6 légzsák, keréknyomás ellenőrző rendszer, a vészfékezésre figyelmeztető rendszer, valamint a trip computer és a központi zár. A jobban felszerelt modellekben olyan extrák is megjelentek a listán, mint például a visszagurulás gátló, fűthető kormánykerék, fűthető első ülések és a fűthető visszapillantó tükrök, továbbá a LED nappalifény és a statikus kanyarfényszóró, valamint a nyomógombos indítás. A hangulatos belsőhöz nagymértékben hozzájárul a kéttónusú kárpitozás, ami Life felszereltség esetén fekete-bézs színkombinációt jelent, Comfort és Premium szinteken pedig akár narancs és vörös színű szövet- és/vagy műbőr-kárpitozást is kérhetünk.

A motorkínálatban dízel helyett a folyékony gázüzemű (LPG) kivitel jelenti az egyetlen alternatívát a „Kappa” család benzineseivel szemben. Az egyliteres, háromhengeres 66 lóerőt és 95 Nm nyomatékot  biztosít, az 1,25 literes, négyhengeres viszont már 87 lóerőt és 120 Nm nyomatékot produkál. A kisebb erőforrás LPG-s változata 2014 februárjától lesz elérhető, azonban ehhez a motorhoz csak a manuális ötfokozatú váltó kapcsolható, szemben a másik két benzinessel, ahol mindkét esetben kérhető a négy fokozatú automata is (300 000 forintos felárért).

Az induló listaár 2 499 000 forint, amiért egy Life felszereltségű, 1.0 MPI motorral és manuális ötfokozatú váltóval szerelt verziót vihetünk haza. A jelen pillanatban már élő bevezető árkedvezménnyel ezt az árat 150 ezer forinttal mérsékelte a hazai importőr, viszont ha már a nagyobb erőforrást választja valaki, plusz 200 ezret kell még leperkálnia. A megjelenést és kényelmet fokozó Comfort csomagért 350 ezer forinttal kell többet fizetni.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....