Utazási Tanácsok

Hogyan készüljünk fel egy hosszabb autós utazásra, ha a gyerek is velünk utazik?

2023.07.03.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői segítségével annak néztünk utána, hogy milyen teendőink vannak, ha gyerekkel indulunk hosszabb autós útra.

A fotó csak illusztráció. Forrás: Tóbiás és Balambér

  1. Biztonsági gyerekülés. A KRESZ szerint a gépkocsiban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. Természetesen a gyerekülés biztonsági övét minden esetben be kell kapcsolni. A gyerekek sérülésveszélye – ha a gyerek nincs bekötve a biztonsági gyerekülésbe – egy közlekedési balesetben körülbelül hétszer nagyobb, mint egy felnőtté. Ügyeljünk arra is, hogy maga az ülés is az előírásoknak megfelelően legyen rögzítve az autóhoz. A legbiztonságosabb az ISOFIX-rendszer. Ennek lényege, hogy az ülés két ponton rákapcsolódik a karosszérián lévő fülekre, így az ülés és a karosszéria együtt mozog, baleset esetén szinte megszűnik az öves rögzítés során tapasztalható másodlagos rántás. Első ülésre csak akkor tegyünk gyerekülést, ha a légzsák kikapcsolható.
  2. Gyerekülés kategóriák: „0” kategória: 0-10 kg gyerek, „0+” kategória: 10-13 kg. A bébihordozót mindig a menetiránynak ellentétes irányban kell felszerelni. Erősebb fékezéskor, ütközéskor a kisgyermek még viszonylag gyenge nyakizmai menetiránnyal szemben még nem tudják megfelelően tartani a fejet, ami sérüléshez vezet. A hordozót ne helyezzék el túl meredeken, a gyermek feje és az első ülés között legalább 55 cm távolságot kell tartani. „1.” kategória: 9-18 kg, általában 4 éves korig; „2.” kategória: 15–25 kg, kb. 4–7 év; „3.” kategória: 22–36 kg, kb. 6–12 év. Mindez persze csak elmélet; vásárlás előtt próbáljuk ki a gyerekkel együtt, hogy komfortosan érzi-e magát a gyerekülésben. Egy többszáz kilométeres úton a felnőtteknek lényegesen nagyobb mozgásterük van – szó szerint, hogy pozíciót váltsanak. Ügyeljünk arra, hogy az öv és a váll az előírt helyeken fusson, azaz ne vágjon be a nyakba vagy a gyomorba. A nagyobb gyerekek esetén használt ülésmagasító funkciója is elsősorban az, hogy az öv a megfelelő helyen fogja a testet.
  3. A gyermekülést és az övet még indulás előtt igazítsuk meg és csatoljuk be, továbbá rögzítsük a csomagokat, hiszen egy hirtelen fékezés hatására elrepülő bőrönd súlyos sérüléseket okozhat.
  4. Ha gyerekkel utazunk, aktiváljuk az ajtó gyerekzárát. A jellemzően az ajtó oldalában elhelyezett kis retesz arra szolgál, hogy az ajtót csak kívülről lehessen kinyitni, belülről semmiképpen sem. Ugyanilyen fontos, hogy blokkoljuk az elektromos ablakot. Az általában a vezetőülés mellett található gombbal azt akadályozhatjuk meg, hogy a vezetőn kívül más is vezérelhesse az ablakmozgató motorokat: a gyerekek így nem szoríthatják oda a kezüket, illetve véletlenül sem dobhatnak ki semmit az ablakon.
  5. Mindig legyen megfelelő mennyiségű víz – nem cukros üdítő – a gyerek kulacsában. A légkondicionálót nem szabad túl hidegre állítani. Ha az autó belsejében mért, illetve a külső levegő hőmérséklete közötti különbség túlságosan nagy, fennáll a megfázás, sőt a tüdőgyulladás veszélye. A gyermekeket semmilyen körülmények között sem szabad bezárni és magára hagyni az autóban. A hőguta kockázatát nem szabad alábecsülni. A hosszabb utakat másfél-két óránként szakítsuk meg egy kis pihenőre, kávészünetre: ez nem csak a vezetőket „rázza fel”, de a gyerekeknek is jót tesz, ha egy kicsit szaladgálhatnak.
  6. A kicsik többnyire nem szeretnek megválni a plüssállatuktól. Elkerülendő, hogy a padlón kössenek ki, - és ezért a segítségünket kérjék - tanácsos ezeket rögzíteni pl. a gyereküléshez. A kicsit nagyobbaknak már lejátszhatunk meselemezt, hangoskönyvet, adhatunk a kezükbe kifestőkönyvet vagy mágneses úti-puzzle-t, társasjátékot. A tablet vagy a DVD-lejátszó sem ördögtől való, ha nem a gyerekre bízzuk a tartalom kiválasztását. Jól bevált megoldás a könyv vagy a rejtvényújság, és persze mi is játszhatunk a gyerekkel: ki számol össze többet a tavaly július elseje óta kiadott új rendszámokból?
  7. Rosszullét útközben: sokaknak még a legsimább úton is felkavarodik a gyomruk menet közben. A gyerekek gyomra érzékenyebb, de segít elkerülni a bajt, ha megfogadunk néhány egyszerű tanácsot:
  • Friss levegő – szellőztessünk rendszeresen, tartsunk gyakran pihenőt. Kisgyermekeknél figyelni kell a nyugtalanságra, a sápadtságra és az izzadásra. Inkább eggyel többször álljunk meg pihenni, mint eggyel kevesebbszer.
  • Ne legyen túl meleg ruha a gyereken, ugyanakkor a klíma használata miatt legyen kéznél egy kardigán vagy vékony pléd.
  • Ne együnk zsíros, szagos vagy édes ételt, kóla vagy szóda helyett igyunk vizet.
  • Ne legyen túl hangos a zene.
  • Ne dohányozzunk a kocsiban.
  • Támasszuk meg a gyermek fejét, pl. egy kispárnával vagy nyakvédővel.
  • A napellenző arra is jó, hogy a gyerek tekintete inkább előre irányuljon.
  • Haladjunk állandó tempóban – kerüljük a hirtelen indulást és fékezést. Ha tehetjük, kerüljük a kanyargós országutakat és szerpentineket.
  • Az utazási rosszullétre felírt gyógyszerek alkalmazását mindig beszéljük meg a háziorvossal.
  • Készítsünk be vízálló zacskókat, nedves törlőket és csereruhát. A legszerencsésebbek akkor vagyunk, ha a gyerek átalussza az út nagy részét.
  1. Az Európai Egészségbiztosítási Kártyát a kormányhivatalok ugyancsak ingyenesen állítják ki, de emellett néhány ezer forintért érdemes utasbiztosítást is kötni, lehetőleg assistance szolgáltatással egybekötve. Ez különösen akkor jöhet jól, ha az autónkkal történik valami. Útközben kérhetik a kötelező-biztosítás meglétét igazoló nemzetközi zöldkártyát, a biztosítónk ezt kérésre ingyenesen kiállítja. Mielőtt külföldi útra indulnánk, érdemes ellenőrizni, hogy a célországba milyen feltételekkel lehet beutazni. Ezzel kapcsolatos további részletes információ: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
  2. Soha ne legyen rá szükség, de egy kisméretű porraloltó készülék elfér a csomagtartóban. Ugyanez vonatkozik a láthatósági mellényre is. Ahány utas, annyi mellény – az utastérben, pl. az ülések zsebében tárolva. Legyen nálunk elakadást jelző háromszög, izzókészlet, elsősegély-doboz, fényvisszaverő mellény (utasonként egy darab az utastérben.) A vontatókötél és a bikakábel nem sok helyet foglal, de ha szükség van rá, mással nehezen váltható ki - tegyük be a csomagtartóba!
  3. Takarítsuk meg a fényszórók felületét. Ez az egyszerű mozdulat nagyságrendekkel növelheti a belátható útszakasz hosszát. Ellenőrizzük a fényszórók, a féklámpák és az irányjelzők működését. Töltsük fel az ablakmosó folyadék tartályát, ha lehet „bogároldó” folyadékkal. Ellenőrizzük az olaj-, illetve a hűtővíz szintjét, és az akkumulátor töltöttségét.
  4. Ha a szezon kezdetén eddig elmaradt a légkondicionáló tisztítása/fertőtlenítése, utazás előtt mindenképpen gondoskodjunk erről egy szakszervizben, elkerülendő a fertőzéseket, illetve a légiósbetegség kialakulását. De a klímafertőtlenítésen átesett autók légkondicionáló berendezését havonta egyszer abban az esetben is indítsuk be, ha nincs rá szükség; ezzel elkerülhető a rendszer bepenészesedése, és a tüdőgyulladást okozó baktériumtörzsek elszaporodása. A pollenszűrő cseréje nem nagy költség, és nem csupán a szálló virágportól védi az utasteret, de a levegőben keringő egyéb, szemmel nem látható apró szennyező anyagoktól is.
  5. Szinte mindegy, mennyire óvatosan vezetünk, és hogy betartjuk-e a fenti tanácsokat, ha elhasznált, kopott vagy az évszaknak nem megfelelő gumiabroncsok miatt az autó nem engedelmeskedik. A nyári abroncsok esetén az ajánlott minimális profilmélység 3 mm. Erről, és sok másról bővebben: https://hta.org.hu/hirek/

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....