Hidrogén hajtás

A hidrogénautók után jönnek a hidrogénüzemű vonatok

2022.05.02.

A román közlekedési minisztérium gazdasági-műszaki bizottsága tizenkét hidrogénüzemű, egyenként 160 férőhelyes vonat beszerzését hagyta jóvá, amelyek a dízelüzemű motorvonatokat váltanák ki több, nem villamosított dél-romániai útvonalon - jelentette be Irinel Ionel Scriosteanu közlekedési államtitkár hétfőn.

A kísérleti projekt áfa nélkül 973 millió euróra becsült költségét a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervben (PNRR), vissza nem térítendő külső forrásokból fedezik. A hidrogénvonatok félóránként járnak majd a bukaresti Északi pályaudvar és az Otopeni-i nemzetközi repülőtér, valamint Bukarest és Titu között, óránként Bukarest és Pitesti, valamint Bukarest és Targoviste között, illetve naponta négyszer Bukarest és Craiova között.

Scriosteanu szerint azáltal, hogy a dízelüzemű vonatokat hidrogénüzeműekre cserélik, 600 ezer eurónyi értékben csökken a vasúti személyszállítás okozta környezetszennyezés, hiszen egyebek mellett évi 18 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás. Ez is a 2050-re kitűzött európai karbonsemlegesség elérését szolgálja - magyarázta Facebook-bejegyzésében a román közlekedési államtitkár.

A hidrogénvonatok olyan elektromos motorvonatok, amelyek a fedélzetükön lévő, hidrogénnel táplált üzemanyagcellákkal képesek előállítani a működésükhöz szükséges energiát. A hidrogént az üzemanyagcellában égetik el a levegőből nyert oxigén segítségével, aminek melléktermékeként kizárólag víz és gőz keletkezik. A hidrogénvonat nem termel szén-dioxidot, vagy más, káros anyagokat, üzemeltetéséhez viszont hidrogén-töltőállamosokra van szükség.

Az Európai Bizottságtól (EB) tavaly szeptemberben hagyta jóvá a román helyreállítási tervet (PNRR). Románia összesen 29,2 milliárd eurót hívhat le a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk felszámolását célzó európai uniós pénzügyi csomagból, amiből 14,24 milliárd euró a vissza nem térítendő támogatás, 14,942 milliárd euró pedig kedvezményes hitel.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..