rali

Hét év után újra lesz Székesfehérvár-rali

2014.06.11.

Szombaton és vasárnap rendezik a versenyt, amelynek érdekessége, hogy az első napon murván, a másodikon aszfalton kell majd száguldani.

A viadalon a táv 150 kilométer lesz, amelyet tizenkét gyorsasági szakasz alatt kell teljesíteni. Lakatos Róbert, a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy komolyabb nemzetközi futammá szeretnék fejleszteni a Székesfehérvár-ralit a következő három-négy évben. A prológ és a szervizpark is a belvárosban lesz, illetve rendeznek egy szuperspeciál, időmérés nélküli szakaszt is a városban.

A rajthoz álló versenyzők közül Turán Frigyes kiemelte, hogy a hétvégén debütál autójuk, az R5-ös Peugeot 208-as, amely részt vett a világbajnokság legutóbbi futamán. "Az egyik legjobb csapat áll mögöttünk, ezért optimistán várjuk a rajtot" - fogalmazott.

Szőke Tamás a bajnokságban vezető, címvédő Kazár Miklós navigátora hangsúlyozta: először ülnek bele a Ford Fiesta RRC-be, a továbbiakban már ezzel fognak versenyezni. Hozzátette: fokozatosan szeretnének előrelépni, de talán már most nyerhetnek, akárcsak az első futamon, Miskolcon.

Herczig Norbert (képünkön) elmondta: a Székesfehérvár-rali szakaszai a többéves kihagyás ellenére is jórészt ismertek előtte. Jelezte, hogy két és fél hónap telt el az idénynyitó óta, ezért "szezonelőtti versenyre" lehet számítani. Közölte, hogy vetélytársaitól eltérően nincs új autójuk, ötödik éve mennek a Skoda Fabia Super 2000-rel és tavaly elérték az autó, és a maguk teljesítményének határait is.

Mészáros Attila, az önkormányzat ifjúsági és sporttanácsnoka kiemelte: 9,5 millió forinttal támogatják a versenyt és a rendezésben technikai segítséget is biztosítanak. Hozzátette: hosszú távra terveznek a raliversennyel.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..