közlekedés

Gondolatjel – Oklahomai indiánok vagyunk

2021.05.03.

Szórványosan olvasni róla, hogyan jártak pórul szegény indiánok, akik földje alatt olajat találtak, és hirtelen dúsgazdagok lettek. Egy kicsit elgondolkozva párhuzamot találhatunk az ő sorsuk és a mienk között.

Észak-Amerika indián őslakosai már a 19. század végére visszaszorultak kopár, terméketlen rezervátumokba. Nyomorultul, hagyományaik, identitásuk megélésének lehetősége nélkül, szegénységben tengődtek. Ám egyszer rájuk mosolygott a szerencse: Oklahomában, az oszázs törzs földje alatt olajat találtak, mégpedig rengeteget. Persze azonnal beindult a gátlástalan vállalkozókat milliomossá tevő kitermelés, és vele együtt az indiánok könyörtelen kisemmizése. Mindazonáltal néhányan közülük hirtelen meggazdagodtak. Vajon mire költötték pénzüket? Azóta is gúnyolódás tárgya, hogy a „primitív vadak” autókat vásároltak, fel-alá száguldoztak, és ahol hozzá nem értő kezelés miatt bedöglött egy-egy vasparipa, vagy csak kifogyott belőle a benzin, otthagyták, és másikat vettek. Jó érv lett ez a lekezelő nézet alátámasztásához, miszerint ostoba népség ez, nem szabad természeti értékeket a kezükben hagyni.

Ahelyett, hogy most elégedetten hátradőlve, önhitten élveznénk, hogy az intelligens, haladó részéhez tartozunk az emberiségnek, és megérdemelten éljük fel Földanyánk kincseit – hasonlítsuk össze viselkedésünket az oklahomai indiánokéval.

Száz esztendeje alapjában véve eléggé szerény körülmények között éltünk, többnyire ugyanúgy gyalog jártunk, mint ők, csak nagyon kevesen utazgattak messzire, egyszerű, eléggé szürke volt az élet. És akkor egyszer csak ráébredtünk, hogy olaj van a föld alatt, mégpedig rengeteg. Hatására világhódító útra indult egy fura, eleinte különösebb gyakorlati érték nélkülinek tűnő találmány, a ló nélküli kocsi, azaz automobil. Hogyan reagáltunk, mit tettünk ekkor mi, a fejlett országok lakossága? Okosabban jártunk el a tolldíszes „bennszülötteknél”?

Persze boldogan vetettük bele magunkat a motorizációba. Főképp az ötvenes évektől kezdve, az óriási többség autót, sőt autókat vásárol, és boldogan száguldozik fel-alá: a németek előtt kitárult Itália, a franciák elárasztották a Riviérát, majd némi késéssel a magyarok a Balatont. Individuális mobilitás, hurrá! Nem vagyunk tömegközlekedés útvonalához, menetrendjéhez kötve, oda és akkor megyünk, amikor akarunk, kényeztető kényelemben. Az Egyesült Államok arculatát határozza meg legjobban az euforikus életérzés, hogy mozgásszabadságunkkal hasonlatossá váltunk mitológiai istenekhez. Henry Ford szó szerint kerékre tette Amerikát, azóta az autó az amerikai ember lába, hatalmas területű kertvárosi negyedek épültek ki, egyetlen főútvonallal, ahol az összes üzlet, szolgáltató, templom, benzinkút és hivatal sorakozik. Egy zsömléért, egy fagylaltért is tíz kilométereket kell autózni, oda-vissza, és a lakók ezt teljesen természetesnek találják, miként azt is, hogy nincs vasúti kapcsolat az agglomeráció központjával, nincs járda, sem közvilágítás. Ha valaki gyalogol, megáll mellette a rendőrjárőr kocsija: valami baj van, segíthetünk?   

Világszerte 1,3 milliárd motoros jármű fut, és évente közel százmilliót gyártanak. Már rég rádöbbentünk, hogy ez a nagyságrend nem fenntartható, de addig is óriási károkat okoz, amíg megmarad: hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, a biodiverzitás csökkenéséhez, a környezetszennyezéshez és a nyersanyagkészletek (gyártás, üzemeltetés) fogyásához. Ahogy a marxi dialektika megfogalmazná: a mennyiségi változás minőségibe csapott át: már nemcsak arról van szó, hogy javult az egyéni életminőségünk, hanem arról, hogy összeomlás fenyegeti kollektív életfeltételeinket.

Nem önmagával a gépkocsival van baj, hanem használatának módjával. Senki sem akarna visszatérni a lovas kocsik világába, bezárkózva élni a falujában, lemondani a tehergépkocsis fuvarozásnak köszönhető árubőségről. Az a baj, hogy közeli oviba, iskolába bődületes motorteljesítményű luxusterepjárókkal viszik a gyerekeket, hogy szinte kihalt a „kerékpáros horgász” archetípusa, a vízpartokon autók csillognak egymás mellett, és az autópályákon kamionok tízezrei szállítják egymással ellenkező irányban ugyanazokat az árukat.

Miután a politikai felső vezetésig és a multik igazgatóságáig is eljutott a felismerés, hogy nem folytathatók tovább az eddigi trendek, nem a gyökerénél ragadják és oldják meg a problémát, hiszen az profitvesztéssel járna, hanem látszatmegoldásba menekülnek. Légszennyező a belsőégésű motoros gépkocsi? Akkor álljunk át elektromosra! Szálljunk ki leállított benzines és dízeles autóink millióiból, üljünk át újba, másfelébe (ezúttal elektromosba), mintegy az oklahomai indiánok mintájára. Regulázzuk meg a távolsági fuvarozást, kedvtelési utazást? Még a gondolata is szentségtörés lenne, hiszen ellentétes a személyek, áruk szabad mozgásának dogmájával.

Mennyivel is múljuk felül az önhibájukon kívül bolondos élethelyzetbe került oszázsokat? Lényegében csak annyival, hogy összemérhetetlenül nagyobb léptékben ismételjük meg tragikus hibájukat: személyes szórakozásunkra elautókázunk nem megújuló javakat, aztán visszasüllyedhetünk a szegényességbe. Ne nevessük ki, sajnáljuk le őket, mi is oklahomai indiánok vagyunk, akik megsértettük a Nagy Szellem világrendjét.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..