Elemzés

GKI: technikai értelemben vége a recessziónak, de nincs fordulat

2013.08.05.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarországon technikai értelemben véget ért a recesszió, de növekedési fordulatról egyelőre nincs szó, a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi visszaesését idén lényegében stagnálás, minimális, 0-0,5 százalék közötti növekedés követi - közölte a gazdaságkutató legfrissebb előrejelzésében az MTI-vel.

A GKI szerint a növekedés döntően abból fakad, hogy a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén összességében sokkal jobban alakulnak a természeti feltételek, s emiatt a mezőgazdasági GDP legalább 20 százalékkal nő. A fogyasztás stagnál, a beruházás tovább csökken. Mivel a gazdaság bővülésének mértéke csekély, így a foglalkoztatás terén is csak a közmunkaprogramok kiterjesztése miatt lehetséges a növekedés - mutat rá a GKI.
    Az adatokat tekintve a várt jó mezőgazdasági termés hatása csak később érződhet. A kiskereskedelmi forgalom és az építőipar termelése emelkedett, ugyanakkor csökkent az ipar teljesítménye.
    A GKI meglátása szerint a kivitel határozottan élénkült, de a beruházások tovább estek. A foglalkoztatás az első öt hónapban az öt főnél nagyobb cégeknél és a költségvetési szférában enyhén csökkent, a KSH lakossági felmérése szerint azonban 1,4 százalékkal emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya.

Kedvező és kedvezőtlen jelek tehát egyaránt érezhetők, a fejlődés határozott iránya azonban még nem rajzolódik ki 

- áll a GKI prognózisában.
    A gazdaságkutató 2013 egészére vonatkozóan 2,2 százalékos inflációt vár. A folyamatokat egymással ellentétes hatások, piaci és kormányzati döntések is erőteljesen befolyásolják. A kormány energiaár és közműszolgáltatás díj-csökkentő lépései jelentősen lefelé húzzák az inflációt, ugyanakkor az újabb és újabb kivetett adók begyűrűznek az árakba. A telefonadó, a közműadó, az e-útdíj, a tranzakciós illeték mind emelik a drágulás ütemét.
    Ugyanígy hat a július 1-től megemelt dohánytermék árrés. Piaci alapon jelentősen drágulnak az élelmiszerek, valamint az üzemanyagok. A piaci szolgáltatások és a tartós fogyasztási cikkek viszont lassítják az átlagos áremelkedést. A kilátásba helyezett újabb 10 százalékos áram és gázár csökkentés e termékek súlyánál fogva éves szinten nagyjából 0,8 százalékponttal mérsékli az inflációt. Ugyanakkor a szeptemberi-októberi megvalósítás csak részben lesz érzékelhető az éves átlagban, hiszen csak 2-3 hónapot érint az idei évből. Az infláció ütemének idei csökkenése az államháztartás egyensúlyának alakítására egyértelműen negatívan hat.
    A jegybanki alapkamat július 24-től 4,0 százalék. A GKI szerint a kamatvágások sorozata a jegybanki vezetés szerint tovább folytatódik, csak a mértéke lesz kisebb, feltehetően 10 bázispont. A lehetséges kamatpályát - a pénzügyi stabilitás miatt - behatárolják a külső körülmények is.

Az alacsony kamat egy ponton túl már nem lesz elég vonzó az elmúlt időszak legerősebb állampapír-vásárló csoportok számára.

A forint erőteljes, 310-320 fölé gyengülése esetén a kamatcsökkentési periódus vélhetően le fog állni, sőt szélsőséges esetben akár kamatemelés is bekövetkezhet - írta elemzésében a GKI.
    Az előrejelzés szerint az államháztartási hiány végeredményben idén a GDP 3 százaléka körül - valahol a 2,7-3,4 százalékos sávban - alakul, vagyis kisebb elcsúszás valószínű a 2,7 százalékos hiánycélhoz képest. Az államadósság rátája 2013 végén a GDP 79-80 százaléka körül lesz, az idei változás előjelét a forint év végi árfolyama és a kincstári tartalék nagysága dönti el - állapítja meg a GKI.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....