Maserati

A flottaértékesítés felé nyitna a Maserati

2013.10.19.

A flottaértékesítés irányába próbál nyitni a Maserati - mondta Kasznár Milán, a márka magyarországi forgalmazója, a Wallis Motor Pest marketingvezetője az MTI-nek.

Az egyetlen magyarországi Maserati szalont működtető cég vezetője elmondta: arra számítanak, hogy a sanghaji autókiállításon néhány hónapja bemutatkozó, októbertől a magyar piacon is elérhető új luxuslimuzinjuk már vonzó lehet a csúcsmenedzsereik számára flottát vásárló cégeknek. Ha nem is nagy volumenben - tette hozzá, mintegy 10 darabra becsülve az eladást az év végéig hátralévő több mint két hónap alatt.

Megjegyezte: a magyar vevők számára meghatározó lehet, hogy az új Ghibli az első modell a Maserati történetében, amelyet dízelmotorral is szerelnek.

Emlékeztetett arra, hogy az olasz gyártó korábbi bejelentése szerint 2015-re a jelenlegi évi 5000-6000 darabról 50 ezerre akarja növelni a gyártást. Ennek érdekében bővíti a modellpalettát, a hétköznapi használatra jobban alkalmas modelleket is fejleszt, ennek legújabb tagja a sportlimuzin, valamint a jövő év elején érkező Levante a jelenleg legdivatosabb  SUV szegmensből.

A Wallis csoport autós portfóliójába öt cég tartozik, ezek közül a Wallis Pest és a Wallis Duna prémium márkájú új autókat értékesít. A Maserati szalont működtető Wallis Motor Pest Kft. az idén az első háromnegyed évben több mint 500 járművet értékesített, az év végéig a darabszám meg fogja haladni a 700-at a marketingvezető tájékoztatása szerint. A cég az idén áprilisban nyitott Budapesten önálló Maserati szalont és szervizt, azóta 5-6 luxus sportkocsit adtak el.

A cég korábban az közölte, hogy 2012-ben összesen 820 járművet értékesített, árbevétele elérte a 7 milliárd forintot.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Vadat gázolt egy kisteherautó és egy személygépkocsi a 8-as főúton, Hosszúperesztegnél lezárták az....
2025.01.31
Olasz stílus, német pontosság és szlovén agy szüleménye a legújabb ezer lóerős, autó, ami nem....
2025.01.31
A baleset miatt tűzoltókra és mentőkre is szükség volt – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.01.31
A cikk cím, amit jó eséllyel nem láttál jönni. Mégis mi köti össze a két, egymástól látszólag....
2025.01.31
2025-re továbbfejlesztett kivitelt kap az európai autóvásárlók kedvenc Toyotája, az Európában is....
2025.01.31
Január második felében befejeződtek a szakmai tanulmányi versenyek Csongrád-Csanád vármegyei....
2025.01.31
A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 37 éves balatonfűzfői férfit - írta a Veszprém....
2025.01.31
Na, de hogy jön ez az autózáshoz? ..
2025.01.31
Egyre hatékonyabbá válnak az alternatív hajtásláncú járművek, a Waberer’s Csoport pedig már....
2025.01.31
A DS Automobiles a Rétromobile 2025 adta kivételes lehetőséget kihasználva ünnepli meg a legendás....