Honda

Felvillanyozó bejelentések a Hondától

2021.07.27.

A japán vállalat 2040-től csak elektromos autókat gyárt majd. Emellett három „zéró” kibocsátású motorkerékpárt fejleszt ki, valamint partnerségre lép a Piaggio, a Yamaha és a Ktm céggel az akkumulátorok új műszaki szabványainak kidolgozása érdekében – írja a római La Repubblica napilap internetes kiadásának autós rovata.

A japán autóóriás, a Honda az első gépjárműgyártó az országban, amely kitűzte, hogy 2040 után kizárólag elektromos autókat gyártanak és értékesítenek.

A vállalat célja, hogy versenyelőnyt szerezzen el az elektromos autók piacán, amelyek exponenciális növekedésre számít. Ez az üzleti cél összhangban van a tokiói kormány törekvésével, hogy 2050-re a közlekedésben elérje a „zéró” káros anyag kibocsátást.

Az új vezérigazgató, Toshihiro Mibe által vezetett csoport elektromos átállása a motorkerékpárokra is vonatkozik. A Honda csoport célul tűzte ki , hogy 2024-ig három új elektromos modellt dobjon piacra, és ugyanabban az évben ezek értékesítése elérje a 15 millió darabot. A vállalati stratégia szerves részét képezik a szövetségek, elsősorban a Yamahával, a Ktm-mel és az olasz Piaggio-val. E cégekkel közösen a következő években létrehozzák az első konzorciumot azzal a céllal, hogy kidolgozzák a motorkerék szegmensbe tartozó járművek cserélhető akkumulátorainak műszaki szabványát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....
2025.01.10
Túl vagyunk az Év Autója-szavazáson, megvan a 2025-ös nyertes, úgy hívják: Renault 5. És persze a....
2025.01.10
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében....
2025.01.10
A VDA logisztikai bizottságának elnöke, Simon Motter, a Volkswagen Group Logistics vezetője....
2025.01.10
Egy 27 éves nő és hároméves gyermeke életét veszítette, miután egy személyautó elgázolta őket a 3-....