Wartburg
Melkus flotta korabeli reklámokkal
Nem készült belőle sok, és inkább csak szülőhazájában a demokratikusnak nevezett Kelet-Németországban ismerték és versenyeztek vele. Ez volt a szárnyas ajtós Wartburg, vagy ahogy akkoriban nevezték, a drezdai Ferrari, melynek születése nem ment könnyen.
A névadó 1955-ben nyitott autósiskolát Drezdában, ahol oktatóként hamarosan megszerezte a jogsi piac harmadát. Ennek hasznából Heinz Melkus megvalósította régi álmát és versenyautót épített, nem is egyet. Akkoriban az NDK-ban ilyenre vetemedni legalább akkora kaland volt, mint magánvállalkozást működtetni.
Melkus szivar a hatvanas évekből
Az 1959-ben alapított műhelyben először megrendelésre épített rali autókat, majd 1969-ben bemutatta saját tervezésű és gyártású autóját. Heinz Melkus kétszázszor állta rajthoz, és nyolcvanszor győzött a Béke és Barátság Kupán, ami akkoriban a keleti Európa Bajnokság volt. Versenyzett nyitott együléses Formula Melkus Szivarral, aztán saját építésű RS 1000-essel.
A formája után kelet-német Ferrarinak becézett modellből 1979-ig százegyet gyártott a Melkus műhely. Az alap természetesen Wartburg volt, alaposan felerősítve: mindhárom hengerre jutott karburátor, és ennek köszönhetően megduplázódott a teljesítmény, a száz lóerős változat 200 km/óránál gyorsabb volt, és motorjának főtengelye 5250-at forgott percenként. A három porlasztó azért kevés lett volna, a jó tempóhoz némi fogyókúra is kellett: a 700 kilogrammos műanyag karosszériás kocsi nemcsak könnyű lett, de látványosra is sikeredett, mert szárnyas ajtajai felfelé nyíltak. A kedvezőbb súlyelosztás miatt motorját és sebességváltóját a hátsó tengely elé építették.
Heinz Melkus és a Wartburg motoros RS 1000
Az apák vére hajtotta az utódokat is, akik az egykori NDK híres autóversenyzőjének és konstruktőrének emlékére, és persze némi üzlet reményében 1999-ben megpróbálták feltámasztani a Melkus sportkocsi-márkát. Az újraegyesítés után autókereskedés lett a fő profiljuk: a cég napjainkban is BMW, MINI, valamint Lotus autókat forgalmaz és javít Drezda környékén, ám az utódok nem elégedtek meg a kereskedéssel, felélesztették az 1990-ben, autóbalesetben, 62 éves korában elhunyt Melkus álmát.
A fiú Peter Melkus, és az unoka Sepp Melkus megépítette az eredeti méretű, ám csak bemutatásra szolgáló makettet, és azt ígérték, hogy a szeptemberi frankfurti nemzetközi autókiállításra elkészül a működőképes modell. Nehezen lett az egykéből nullszéria, mert hiába a jól csengő név, ennyi pénzt nem akartak fizetni egy kétüléses sportkocsiért.
Az RS 2000-es Melkus hossza 3,9 méter, szélessége 1,75 méter, magassága 1,12 méter, négyhengeres, 1,8 literes motorjának teljesítménye 320 lóerő lesz, alumínium vázszerkezetére szánszálas erősítésű karosszéria került, természetesen felfelé nyíló sirály ajtókkal.
A Melkus manufaktúra kapacitása évi 25 autónál nem bír el többet, igaz, nem is tömegautónak, hanem a gyűjtőknek és nosztalgiázóknak szánták a XXI. századi modellt. A premiert többször elhalasztották a Melkus fiúk, sőt,a 2007. januárjára ígért prototípus sem készült el.
A XXI. százai Melkus modell
Szóval a Trabant feltámasztásához hasonlóan a Wartburg sportkocsi utódjához sem tudtak tőkéstársat találni: márpedig a motorgyártónak és a többi beszállítónak is fizetni kellett, és sokba kerülnek a biztonságtechnikai vizsgálatok, tartóssági és töréstesztek, amik feltételei a sorozatgyártású modell forgalomba helyezésének. Az eredetileg tervezett hetvenezer eurós árból már százezer lett, aztán megduplázódott. A motor is erősebb lett, de nem ennyire...
RS 2000 makett
A reinkarnációs hírre sokan elzarándokoltak a Bautzner Landstrasse 41-be, a drezdai Melkus szalonba, hogy megcsodálják az RS2000-es modellt, ám az első nosztalgiás felindulás és számolás után kiderül, hogy ennyi pénzből nemcsak egy vadonatúj 6-os BMW-t lehet kapni, de a maradék húszezer euróból még egy Cooper MINI-re is futja. Szóval reklámnak nem volt rossz a wartburgos múlt, igaz, nem sokáig, mert a régi címen már bezárt a kereskedés, mely a belvárosból a Hamburger Str. 30-ba költözött, ahol csak néhány Melkus RS 2000-es sportkocsit raktak össze.
A Wartburg motoros Melkus RS 1000-esből csak 101 készült, az utolsó változat 28,6 ezer keletnémet márkába került, napjainkban egy jó állapotú darab ára százezer euró. Kései utódjából néhány tucat készült, az RS 200-eseket ennek duplájáért kínálják.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!