Űrkutatás

Fellőtték a Lisa űrszondát

2015.12.06.

– Egy Vega-hordozórakétával a héten fellőtték az űrbe az Európai Űrügynökség (ESA) Lisa Pathfinder nevű űrszondáját a francia-guayanai Kourou állomásról.

A rajtot technikai problémák miatt egy nappal csütörtökre elhalasztották. A szonda a tervek szerint tizenkét hónapon át kering majd a Földtől 1,5 millió kilométeres távolságban, és januártól teszteli azokat az új technológiákat, amelyek segítségével a világűrt tágító gravitációs hullámok után nyomoznak majd a tudósok.


A gravitációs hullámok a fekete lyukakból érkező lökéshullámok, amelyek fénysebességgel száguldanak, nem hallhatók, nem láthatók. Úgy terjednek, ahogy a vízbe dobott kő koncentrikus köröket hoz létre. A Lisa, vagyis teljes nevén a Lézeres Interferométeres Űrantenna projekt keretében az amerikai és az európai űrhajózási ügynökség, a NASA és az ESA együttesen akarja felkutatni és mérni a lökéshullámokat.

– Megfigyeléseinkből tudjuk, hogy minden galaxis közepén egy hatalmas fekete lyuk van, amely olyan erős és súlyos, hogy egymilliárdszor is nehezebb lehet egy átlagos fekete lyuknál – hangsúlyozta Bangladesre Sathyaprakash, a walesi egyetem indiai származású asztrofizikusa.


Csak az ESA 430 millió eurót (135 milliárd forintot) invesztált a projektbe, ehhez járultak még hozzá a tagállamok, kutatási intézmények és a több mint 40 résztvevő európai és amerikai vállalkozó.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.18
A HangZóna mai vendége Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2025.12.18
Már péntektől a megszokottnál több jármű forgalomba állításával készül a MÁV-csoport az ünnepi....
2025.12.18
Aki télen kint parkol autójával, annak gyakran reggel első dolga a jég letakarítása. A jégkaparás....
2025.12.18
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti....
2025.12.18
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a Rheinmetall 29....
2025.12.18
A karácsonyi és az újévi időszakban a környéken élők nyugalma érdekében szünetel majd a Flórián....
2025.12.18
A Kia PV5 elnyerte a 2026-os International Van of the Year (IVOTY) díjat, amely a könnyű....
2025.12.18
2025 őszén színtiszta ujjgyakorlatként prezentálta négykerekű terepmotor-koncepcióját a Toyota.....
2025.12.18
A korábban a világ legszebb karácsonyi vásárává választott budapesti Vörösmarty téri ünnepi vásár....
2025.12.18
Az új alkalmazás célja, hogy a Volvo-tulajdonlás még egyszerűbbé, biztonságosabbá és élvezetesebbé....