büntetőfékezés

Felfüggesztett börtön büntetőfékezés miatt – videón a vérlázító eset

2023.10.06.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság első fokon felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást is kiszabott azzal a férfival szemben, aki 2020 nyarán az Egér úton olyan ingerült lett egy közlekedési szituációban, hogy bevágott a másik sofőr elé, majd befékezett, amelynek következtében a sértetti autó egy másik vétlen autóval ütközött - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi 2020. augusztus 22-én délután érvényes vezetői engedély nélkül haladt autóval a XI. kerületi Egér úton a belső forgalmi sávban, a megengedett 70 kilométer per óra helyett körülbelül 85 kilométer per órával.

A vele azonos irányban haladó másik sofőr az irányjelzőt szabályosan használva, a külső forgalmi sávból előzni kezdett, és a sávváltás miatt a vádlott elé került.  A vádlottnak emiatt - a megengedettet egyébként is túllépő sebességről - pár másodpercig lassítania kellett, azonban ennél erősebb fékezésre nem kényszerült. Az előzés befejezését követően a másik autó sofőrje visszatért a külső forgalmi sávba.

A vádlott a közlekedési helyzet miatt ingerült lett, és ahelyett, hogy a belső forgalmi sávban tovább haladt volna, felvette a külső sávba visszatérő jármű sebességét, és egy ideig mellette haladt, miközben a sofőr felé mutogatott. Ezután gyorsított, majd az autóját egy hirtelen mozdulattal jobbra kormányozva, bevágott a sértetti jármű elé, és büntetőfékezett - írták.

A szándékos és közvetlen veszélyhelyzetben a sértett erőteljesen fékezett, próbálta az autót elkormányozni, ennek ellenére nekiütközött egy a belső forgalmi sávban szabályosan haladó másik gépkocsinak. A balesetben senki nem sérült meg - tették hozzá.

A vádlott a másik két jármű ütközését észlelte, ennek ellenére nem állt meg, hanem a lehúzott ablakon kinyúlva, a hüvelykujját mutatta a sértettek felé, majd elhajtott.

A baleset következtében a két ütköző járműben összesen több mint 1 500 000 forint kár keletkezett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével, valamint kétrendbeli rongálás bűntettével vádolta.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményeként a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300 000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ítélet nem jogerős, a Fővárosi Főügyészség a vádlott és a védő felmentésre irányuló fellebbezésével szemben az ítélet helybenhagyását indítványozta a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszéken - áll a közleményben.

Az esetről készült videó itt látható.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....