szimulátorosok

Fél tucat F1-es indul a Virtuális Nagydíj hétvégi kínai versenyén

2020.04.17.

A hétvégén harmadik állomásához ér a Forma–1 hivatalos futampótló szimulátoros bajnoksága. Az aktuális mezőnynek ezúttal is hat tagja áll rajthoz - írja az m4sport.hu.

 

Pár hete új virtuális versenysorozatot indított a Forma–1, hogy egyfajta alternatívát kínáljon szurkolóinak a kikapcsolódásra az elmaradó versenyeinek hétvégéjén. Miközben az első, „bahreini” versenyt még kapkodva hozták össze, a két héttel ezelőtti „vietnámi” fordulót már jóval szervezettebb körülmények között bonyolították le a szervezők, nagyobb nevek részvételével. A valójában az ausztrál pályán megrendezett futamot az akkor bemutatkozók egyike, Charles Leclerc nyerte meg nagy fölénnyel.



Neki és társainak, George Russellnek, Alexander Albonnak, Antonio Giovinazzinak, valamint már az első körben is rajtoló Lando Norrisnak és Nicholas Latifinak olyannyira megtetszett aztán az F1 2019 játék, hogy  azóta is órákat töltenek a szimulátor előtt, mi több, egy saját minibajnokságot is összehoztak, erős mezőnnyel, egy jótékonysági gyűjtéshez társítva. Ennek utolsó fordulóját pénteken futják le.



Ezen a hétvégén a Kínai Nagydíjat rendeznék meg normál körülmények között, így a virtuális F1-es sorozat mezőnye most a sanghaji pályán fog összecsapni. A szervezők már jelezték, ezúttal is hat aktív F1-es áll rajthoz, ugyanazok, akik két hete is: Leclerc, Albon, Norris, Giovinazzi, Russell és Albon.



Rajtuk kívül először kapcsolódik be a küzdelembe a Real Madrid belga futballkapusa, Thibaut Courtois, aki a múlt hétvégén Leclerc-ék – szintén a Codemasters játékával rendezett – minibajnokságán már ünnepelhetett dobogós helyezést, és korábban már a Veloce Esports által szervezett bajnokságban is indult. Ő ezúttal a Red Bull színeit fogja képviselni, Albon csapattáraként.

„Igazán örülök, hogy vasárnap Alex Albon mellett az Aston Martin Red Bull Racinggel vehetek részt a Virtuális Nagydíjon, és tagja lehetek a Red Bull esport-családjának. Adtak pár tippet, segítettek a felkészülésben az utóbbi hetekben, és már nagyon várom a versenyt. Szeretem a játékot, Alexszel már küzdöttem párszor, és F1-es versenyzők ellen is mindig elképesztő versenyezni. A gyakorlásokon az utóbbi hetekben mindig a mezőny közepén voltam, szóval reménykedem a pontszerzésben” – mondta a belgák válogatottja.



A Red Bull és a Williams mellett még a Ferrari felállása vált teljessé: az olaszok akadémiájuk egyik tagját, Callum Ilottot versenyeztetik Leclerc mellett. A további résztvevők névsorát az F1 később teszi közzé, ám az eddigiek alapján korábbi F1-es versenyzőkre, más kategóriák képviselőire, de az autóversenyzés világán kívülről érkezők szereplésére is számíthatunk.



Julian Tan, az F1 digitális ágazatáért felelős igazgatója nagy sikernek tartja az e-sportos sorozatukat. „Az e-sportok szempontjából a legutóbbi Virtuális Nagydíj az egyik legsikeresebb esemény volt, amit valaha megrendeztünk, ezért nagyszerű hír, hogy tovább építgethetünk valamit, ami a már eleve népszerűnek bizonyult. Fontos számunkra, hogy biztosítsunk valamit a szurkolóknak, amit előre várhatnak ezekben a bizonytalan időkben. Ezért is lenyűgöző látni, hogy ennyi versenyző visszatér most is. Reméljük, izgalmas és szórakoztató küzdelmet fogunk látni” – fogalmazott.



A Virtuális Nagydíj kínai megméretésére vasárnap este az eddig megszokottnál egy órával korábban, magyar idő szerint 20 órakor kerül sor, előbb a szokásos villámidőmérők jönnek, aztán a 28 körös verseny. A szimulátoros futamot az M4 Sport ezúttal is közvetíti.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....