Bugatti
Már korábban is írtunk róla, hogy a legtöbb prémium autógyártót követve a Bugatti is tervbe vette egy nagyobb számban gyártott szabadidőautó bevezetését. Mivel egy ideje már egyesültek a horvát Rimac-kal, az is egyértelmű volt, hogy ez a jövőbeli SUV villanyhajtást kapna. Azonban a napokban Mate Rimac maga tette nyilvánvalóvá, hogy a Bugatti sosem akart igazán SUV-t gyártani, hiszen az exkluzivítás a márka kulcsfontosságú tulajdonsága, amit nem akarnak besarazni egy tömegmodellel csak azért, hogy nagyobb számokat produkáljanak az eladásokban.
Achim Anscheidt, a Bugatti vezető formatervezője most ugyanezt erősítette az Autocarnak adott interjújában. „Voltak tervek, hogy egy második modellpalettával bővítsük a kínálatunkat, de egy ponton megkérdeztük magunktól: tényleg el akarjuk adni a márka lelkét? Mit teszünk ezzel a legendás logóval?” A tömeggyártás sosem volt fontos a Bugatti számára, hiszen egyedi és rendkívül limitált darabszámban gyártott autóiból jobban profitál. Egy nagyobb számban gyártott modellel elvesztenék jelenlegi piaci pozíciójukat. Ha korábban tervben is volt egy villanyos SUV, a Rimac-kal való egyesülés óta ezt már biztosan eldobták, hiszen még sosem volt ekkora esélyük minden idők legjobb elektromos hiperautóját megalkotni.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!