beszállító

Ezer új munkahelyet teremt az Eagle Ottawa Hungary Kft.

2015.10.13.

Az autóipari beszállító 9,5 milliárd forintból, a Szolnoki Ipari Parkban épít egy új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot.

Juhász Zoltán, a cég új szabászati üzemének gyárigazgatója a helyszíni bejáráson elmondta: a felvett új dolgozókkal együtt a cég jelenleg 1900 alkalmazottat foglalkoztat, a tervek szerint a dolgozói létszám 2500-ra nő. Hozzátette: a már meglévő festőüzemből november második-harmadik hetétől mintegy 1200 dolgozót csoportosítanak át az új szabászati üzembe év végéig, november utolsó heteiben megkezdődik a termelés is. Szólt arról, hogy 2016-ra további 30 százalékos kapacitásbővítést tervez a cég.

Juhász közölte azt is, hogy az idén februártól az év végéig mintegy ezer új munkahelyet teremtenek. A társaságnál februárban mintegy ezren dolgoztak. John Staines, az Eagle Ottawa Hungary Kft. szolnoki ügyvezető igazgatója a bejáráson hangsúlyozta: elkötelezettek a fejlesztés és a munkahelyteremtés iránt, egyben köszönetét fejezte ki a város vezetésének a beruházás támogatásáért.

Szabó István alpolgármester a beruházást az ipartelepítés és a foglalkoztatáspolitika szempontjából az idei év legnagyobb szolnoki sikerének nevezte. A szolnoki közgyűlés februárban döntött a beruházással érintett terület Eagle Ottawának történő eladásáról.

A családi vállalkozásként indult, ma világszerte húsz telephelyen működő, 150 éves múltra visszatekintő Eagle Ottawa 2001-ben nyitotta meg szabászati üzemét Szolnokon, majd festőüzemet létesített, 2004-ben elsőként költözött a város ipari parkjába. Ugyancsak Szolnokon működik 2009 óta az amerikai cég európai kutatás-fejlesztési központja is. A társaság festett bőrből szabja a vezető autómárkák üléshuzatait, 15 országban 40 partnercéggel áll kapcsolatban és 95 autótípus beszállítója.

A nyilvános cégadatok szerint az Eagle Ottawa Hungary Kft. éves értékesítési nettó árbevétele 2014-ben meghaladta a 37 milliárd forintot, ami 2013-ban 26,8 milliárd forint volt. A bevétel túlnyomó része exportból származik. A társaság adózott eredménye ugyanezen időszakban mintegy 5,8 milliárdról 4,9 milliárd forintra csökkent.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....