1991

Ezekről az autókról szólt a 90-es évek – 1. rész

2023.12.27.

Neked milyen autó képe lógott a faladon? És melyikből láttál valóban sokat a 90-es években? Ezeket próbáljuk sorra venni.

Jómagam 1995-ben születtem, így az évtized felét meg sem éltem, mégis ezek az autók voltak rám a legnagyobb hatással kis koromban. Néha a mai napig hozzájuk viszonyítok sok szempontból. Ha másban már nem is, vezetési élményben és szépségben mindenképp. A 90-es évek ugyanis még masszívan az élvezetek hajszolásáról szólt, és bár fokozatosan jöttek be a modern vezetéstámogató rendszerek, amilyen az ABS vagy a szervókormány széleskörű elterejedése, azért még mindig gépies vezetési élményt nyújtott a legtöbb autó. Pláne, amit az átlag polgár megengedhetett magának.

Opel Calibra

Márpedig a kis ember álomautója a 90-es években mindenképp az Opel Calibra volt. Emlékszem, mennyien látták benne a nehezen, de még épp elérhető prémiumautót a lakótelepen, ahol felnőttem. Aki ilyennel járt, annak mindig jutott parkolóhely, méghozzá a legjobb. Mára szinte teljesen kikoptak a felső-középkategóriás autók, nemhogy azokból a kétajtós kupé változatik, amilyen a Calibra is volt. Ma már teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ilyen autó sikeres legyen, a 90-es években viszont még belefért és egyébként a kategóriája legalacsonyabb légellenállási együtthatójával rendelkezett akkoriban. Mérnöki munka történt még akkoriban.

Volkswagen Corrado

Aki valami kisebbre és fürgébbre vágyott, az igazából Volkswagen Corradora vágyott. A Karmann kezei alatt születő, és az Mk2-es Golffal technikailag osztozkodó sportkupé kora egyik legpotensebb apró sportautója volt. Pláne a VR6 modell, a maga 2,9 literes motorjával, ami a maga 1240 kg-os tömegével párosítva egy igazi száguldó koporsó volt, ahogy akkoriban hívták. Nyilván ezek a modellek a legértéktartóbbak is – egy sokat futott, de jó állapotú példányért is simán elkérnek 5 millió forintot a külföldi piacokon. Az arany középutat jelentő 1,8-as, 160 lóerős kompresszoros változat viszont messzire kerülendő olajfogyasztása miatt.

BMW 8

És akkor most nézzük, hogy melyik autó volt kint minden műhely és gyerekszoba falán. Oké, az én kiságyam mögül Subaru Impreza WRC ugratott, de mások joggal vágytak egy cápaorrú BMW-re, abból is a csúcskupéra, a bukólámpás 8-asra. Meg volt benne a 90-es évek minden bája, a lapos építéssel, a full bőr belsővel, az elképesztően komfortos futóművel és az akár V12-es motorral a hosszú orrában. Egyetlen hátránya az volt, hogy a 2 tonna minden csak nem sportos. Ennek ellenére garantált helye van a jövő klasszikusai között.

Lexus LS400

Ha már prémium, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Toyota ekkor születő luxus almárkája mellett sem. 1989-ben alapították a Lexust, hogy egy prémium nagyszedánnal törjenek borsot az egyeduralkodó német triumvirátus orra alá. Mondhatnánk, hogy minden kezdet nehéz, de a Lexusnak nem volt az. Ugyanis az LS400 instant siker lett világszerte. A konkurencia alá lőtt árazással, de szinte azonos komforttal elérték, hogy az LS400 csakhamar felkerüljön a térképre még Amerikában is. Ugyanis amellett, hogy kényelmes és szép volt, még megbízható is volt, alacsony fenntartási költségekkel.

Toyota MR2

Hogy házon belül maradjunk, érdemes megemlíteni a kor legszerethetőbb középmotoros sportautóját, a Toyota MR2-t. Míg az első generáció a 80-as években harcolt a Fiat X1/9-cel szemben, addig a második generáció már próbált szintet lépni. Ezzel nehezebb és nagyobb lett, de nem kevésbé sportos vezetési élményt nyújtott, a kivehető targatető pedig maga volt a szabadság 90-es évekbeli szinonímája. Noha mára kezd kikopni ez a koncepció, a Toyota hamarosan nagy eséllyel feléleszti hamvaiból és átülteti a villanyos korszakba az MR2-t.

BMW 3

Minden kornak megvan a 3-as BMW-je, a 90-es éveknek ez az E36 volt. Vezethetőség szempontjából még hozta az E30 karcos, gépies élményét, egyszerű technikai megoldásait, de rendkívül sokat fejlődött kényelem és anyagminőség szempontjából. Akkoriban ez volt a fontos, így ilyen szempontból igazították a korhoz az E36-ot, amiből a négyhengeres alapmodellek legalább annyira szerethetőek, mint a hathengeres, vágyott paripák. A mai napig ajánlható hobbiautó tud lenni egy 318is – ha képesek vagyunk a sorhat hangja nélkül létezni – míg az M3 változat mára tényleg cska a nagyravágyoknak lehet alternatíva.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....