használt autó vásárlás

Ez miért nem a bontóban áll?

2022.10.07.

15 éves luxus Pajero romjaiban.

Komoly ügyfél keresett meg nyár végén minket azzal az eltökélt szándékkal, hogy vesz egy Mitsubishi Pajerot, amely hű társa lesz vadászkalandjaiban. Más típus szóba sem jött, ebből is a kiviteli változatot tetejére célzott 3.2-es dízelmotorral és automataváltóval. Az országban három ilyet hirdettek meg, az első vásárlás előtti használtautó vizsgálatra az Alföldre kellett utazni, hiába.

Visszatérés a mélyvízbe

Nyáron kényszerszünet szakította meg a munkát, gerincsérvvel dőltem ágynak és professzorok, gyógytornászok túlóráztak rajtam, én pedig 1,5-2 hónapot feküdtem gyakorlatilag tehetetlenül. A pihenő érintette a YouTube csatornánkat is, megszakadt az akkor már egy éve futó pénteki, élő kérdezz-felelek adássorozat, de nem sokára újraindul, itt lehet feliratkozni.

Augusztusban a kollégák szabadság voltak, nem volt mit tenni, fel kellett venni a céges trikót és nekivágni a munkának. Bemelegítésként Opel Combo-t és VW Passat-ot kellett néznem, ezeket már meg is énekeltem cikkformátumban, sőt az Autószektor új Podcastjében is meséltem az 1.8 TSi hibáiról, érdemes visszahallgatni.

UPDATE: azóta újraindult a járművizsgálatokat is elemző, élő kérdezz-felelek adásunk a Youtube-on, ahol a 3. évad 1. adásában éppen erről az autóról meséltem részletesen:

Aztán jött a Pajero sorozat, aminek első állomása – mint említettem – az Alföldön volt. Az óriási autókereskedésben hamar meglett a járgány, nem csoda, hiszen méreteivel hosszában, széltében és magasságában is kiemelkedik a többi autó közül.

Luxusterepjáró

A Mitsubishi Pajero sok sportsikert tudhat magáénak, egy időben talán ezeknek köszönhetően státusszimbólumként is funkcionált a modell, főleg a szétextrázott kivitelek. Ez is ilyen volt. Az olasz importból származó 3.2 DI-CD Intense Plus felszereltségű példány gyöngyház metál fényezéssel, 18-as kerekekkel, fűthető bőrülésekkel, nagy tetőablakkal, automata klímával, tempomattal és felsorolni nehéz mi mindennel rendelkezett. Ha legalább a korának megfelelő állapotban lett volna, ez a kocsi ma is egy csoda, és akkor nem beszéltünk a terepképességeiről.

Jó az extra, ha működik

Az első feltűnő dolog a baloldali visszapillantó tükörlap hibája volt. A körben, a szélén lerepedezett tükörlap talán nem is volt gyári, hanem úgy vágták bele a keretbe. Az elektromos tükörállítás és behajtás nem működött ezen az oldalon, a műanyag burkolat törött volt.

A tetőablak is királyság, akkor, ha működik. De ez nem működött. Sőt, olyan hangokat adott ki, mint ami éppen az én próbámon adja meg magát. Recsegett-ropogott, a nyitás még végbement, de zárni, csak 3 centis szakaszokban lehetett, örültem, hogy valamennyire sikerült.

Egy tükör cseréje még úgy ahogy megoldható gazdaságosan, de tapasztalatból mondom, hogy a tetőablak, ezeknél az öregedő járgányoknál nagyon nagy roller lehet. Sacc per kábé 300 ezer forintra tennék egy értő javítást, talán lejjebb lehet szorítani, ha van megfelelő bontott alkatrész, de ott meg az utánajárás vesz el rengeteg időt.

A combos Rockford Audio hangrendszert nem hallhattam, mert a rádió nem kapcsol be. A gyári navis fejegység meg sem szólalt. Nem csak kódot kért, hanem semmire sem reagált.

Legalább beindult

És a motor járása sem volt rossz. Járattam is végig a diagnosztikai lekérdezés alatt, ami újabb szörnyű adalékokkal szolgált. A korrekciós értékek még jók voltak, az alapjárati üzem melletti mennyiségi szabályozás bőven határérték alatt maradt.

Aztán kitettem egy diagrammra a fordulatszám és a részecskeszűrő nyomáskülönbség értékeket. Fontos, hogy ebben a kivitelben csak rendelhető volt a részecskeszűrő, és nincs pontos információm arról, hogy ebben az autóban volt-e gyárilag DPF. Azonban az értékek elég jól kijöttek. Az utolsó regeneráció óta megtett út 180 km volt. A diagrammon a fordulatszám és nyomásgörbéknek némi hasonlóságot kellett mutatnia, ehelyett a Kishercegből ismert elefántot nyelt kígyó tárult elém, vagyis a fordulatszám emelkedésére stagnálást mutatott a nyomáskülönbség érték. Minden esetre alaposan utána kell járni ennek a kérdésnek.

A DPF-nél volt még egy érdekes érték, mégpedig az egyik útszakasz, ami a leolvasható 210.000 helyett 334.000 km volt. A kocsi szervizkönyvét valahol Tarvisionál kifújhatta a szél, mert nem volt meg, így nem tudtuk alátámasztani a kijelzett km-t, cserébe jött ez az adat.

Az általunk használt Bosch diagnosztikai készülékhez tartozó szoftver 1-2 éve tartalmaz egy számunkra nagyon hasznos „fícsört”, ez pedig a megtett útszakaszok keresése minden vezérlőegységben. A kombiműszerből természetesen a kijelzett útszakasz volt kiolvasható, de a motorvezérlésben 350.000 km szerepelt. A kétségeink elszálltak, ezt a kocsit (is) visszatekerte valaki.

Akkor legalább kívül szép?

Nem. Mielőtt a fentiek tükrében felhívtam volna az ügyfelet, körbemértem az autót. A kocsi minden eleme fényezve volt már korábban. A jellemző értékek a gyári 100-120 mikrométer körüli értékekhez képest általában a duplája volt, amivel még semmi baj nem lenne, ha szép munkát végeztek volna.

A bal hátsó sárvédőt azonban annyira csúnyán sikerült lefújni, hogy az még akkor sem üti meg a mércét, ha azt mondjuk, hogy ez a kocsi az erdőben, terepen dolgozik, ezért tök mindegy, hogyan néz ki.

Azt mondtam minden eleme fújva volt, pedig ez nem igaz. A tetőlemez gyári fényezésű volt, csak azon meg mély jégverési nyomok voltak, a számolást 40-nél hagytam abba.

Az ablakok külső vízlehúzó kéderei kivétel nélkül sérültek, szakadtak voltak.

És nem olcsó

A 15 éves terepjáróért még ma is 4,3 millió forintot kérnek. Ha figyelembe vesszük a karosszéria állapotát, a 6 éves, 5 mm-es gumikat, a javításokat és a kötelező szervizeléseket, akkor itt még egy milliónak zsebben kell lennie erre és akkor lehet, hogy nem is mondtam sokat.

Annál is inkább, mert egy ilyen terepjáró vásárlása után, hogy alap, hogy a váltóban, az osztóműben és a differenciálművekben is olajat kell cserélni.

A visszatekerés az más tészta. Ez a kocsi pontosan olyan állapotban volt, amilyet a valós, 350.000 km-es futásteljesítménytől el lehet várni, hozzátéve, hogy azért normáliséknál az előforduló hibákat értelemszerűen javíttatják a fenntartás során.

Az ügyfél természetesen azt mondta az infók után, hogy ki se vigyem a telephelyről, mert nem ilyen autót keres. Elköszöntem és visszaültem az autóba, egyenesen egy Pest melletti településre mentem, ahol egy nagy vállalat saját autóját árulta.

Végül ez lett a befutó

A felszereltségében nagyon hasonlító másik Pajero 240.000 km-re szervizkönyvvel igazolt, egy javított elemet sem találtam rajta és a telephely melletti homokos talajon tisztességesen végig próbáltam a hajtáslánc minden módját. A főtengely tömítések és szelepfedél környezetében látott olajfolyás javítható, kell bele egy első szélvédő és „körbe kell fékezni”. Ez sem alacsony költség, de a valós futásteljesítmény, az előzménykároktól való mentesség és az előzőhöz képest 150.000 forinttal alacsonyabbról induló alku nem sok kérdést hagyott maga után.

Tudunk segíteni?

Nincs kétségem afelől, hogy a két vizsgálat és a kiszállási díjak együttes költsége mellett is nagyon megérte átvizsgáltatni vásárlás előtt a használt autókat, mert olyan kocsitól menekült így meg az ügyfelünk, ami a rémálom kategória és biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül úgyis méltó helyére, a bontóba került volna.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....