e-mobilitás

Európába is megérkezik a kínai konnektoros

2020.05.22.

A BYD kínai autógyár Han névre keresztelt elektromos autója hamarosan Európába is megérkezik, elsősorban a Tesla 3-nak jelenthet konkurenciát – írja az automobilwoche.de

 

A BYD Han elektromos limuzin kínai premierjét eredetileg április végére tervezték, a koronavírus azonban közbe szólt, így kénytelenek voltak elhalasztani. A tervek szerint a bemutatónak hamarosan Európa adhat otthont. A kínai cég felszereltségtől függően 44 ezer és 55 ezer euró között kínálja majd konnektoros autóit. A német portál szerint elsősorban a Tesla 3-as modelljének lesz a konkurenciája.

Tesla konkurens Kínából. Fotó. BYD

A gyártó azt ígéri, hogy az e-autó 600 kilométeres hatótávot tud, az automobilwoche.de megjegyzi azonban, hogy a WLTP-nek még nem vetették alá, vagyis egyelőre nem bizonyított, hogy valóban képes-e egy feltöltéssel ennyit megtenni.

A beszámoló szerint Kínában június végétől forgalmazzák a BYD Han-t, arról azonban egyelőre a kínai gyártó még nem nyilatkozott, mikortól árulják Európában, s arról sincs információ, hogy mely országok lehetnek a legfőbb piacok.

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.05.31
A koronavírus járvány jelenlegi fázisában a védőmaszkoknak jött el az ideje. Látva a kínálatot,....
2020.05.30
Nazhat Karim, a kurd származású építész, kemenceépítő mester több mint három évtizede tervez és....
2020.05.30
Vlagyimir Putyin orosz elnök javasolta, hogy 15,5 milliárd rubelt különítsenek el a kedvezményes....
2020.05.30
Michelisz és Tassi mellett egy újabb fiatal tehetség mutatkozik be a túraautó-világkupában –....
2020.05.30
Hamid Ghalijari Iránból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.05.30
A szombat reggeli frontális balesetben a személyautó mindkét utasa életét vesztette. ..
2020.05.30
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rendelkezése alapján a 80 fős személyzetből legfeljebb....
2020.05.30
A modellfejlesztési beruházások akár 40 százalékkal is csökkenhetnek a hatékonyság növelésével. ..
2020.05.30
Egymás után nyitja meg Európa országaiban online márkakereskedéseit a Peugeot. Az internetes....
2020.05.30
Az AVL hibrid hidrogénhajtású autót épített partnerei segítségével. A bemutatóautó a hatékony....