Volvo Cars

Erősebb negyedévet zárt a Volvo

2018.05.15.

A Volvo Cars közzétette pénzügyi jelentését a 2018-as év első negyedévére vonatkozóan. Az eladott autók száma 14,1%-kal növekedett, ez összesen 147 407 modellt jelent. A működési eredmény (+3,6%) és a bevétel (+18,9%) tekintetében is előrébb lépet a kínai tulajdonú, svéd gyártó az előző év azonos időszakához képest.

A 2018-as esztendőre bővülő eladásokra számítanak világszerte a prémium autók kategóriájában. Az idei évben nagy szerepet kap az Év Autója díjnyertes XC40, amely igen sikeresen indított a luxus kompakt SUV-ok piacán. A profit mértékére befolyást gyakorol az erős marketingtevékenység, a kutatásfejlesztés és a digitalizáció.

A modellek tekintetében részletesebb negyedéves jelentés itt tekinthető meg.

A Volvo Car Groupról

A Volvo 1927-ben született meg. Mára az egyik legismertebb és legnagyobb elismerésnek örvendő márkának számít a világban. 2017-ben 571 577 modellje kelt el nagyjából 100 országban. A Volvo Cars-t 1999-ben az amerikai Ford Motor Company, majd 2010-ben a kínai Geely Holding vásárolta meg.

A 2017-es decemberi adatok alapján a Volvónak majdnem 38 ezer alkalmazottja van világszerte.

A Volvo Cars központi irodája, termékfejlesztő részlege, marketing és adminisztrációs osztálya Göteborgban, Svédországban található. A kínai központ Sanghajba került. A gyártás Göteborgban, Gentben, Chengduban és Daqingban zajlik, míg a motorokat Skövdében és Zhangjiakou-ban, a karosszéria elemeket pedig Olofströmban állítják elő.

Forrás: 
media.volvocars.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..