innováció
Musk különböző stílusú, üvegből készült tetőcserepeket mutatott be. Minden panel átlászatlan, így lentről nézve nem feltűnő, hogy nem hagyományos tetőszerkezetről van szó, azonban kialakításuknak köszönhetően tökéletesen felveszik a napsugarakat, így az energiaátalakításuk nagyon hatékony.
“A cél az, hogy a normál tetőket napelemes panelekkel helyettesítsük. Így elektromosságot tudunk létrehozni, a panelek tovább tartanak, jobban szigetelnek és telepítésük is olcsóbb, mint egy sima cseréptetőé” – mondja Musk.
Az alapító a nappanelek strapabírását is demonstrálta. A tetőre magasról ejtettek rá egy súlyt. A cserép ugyan megreped, de nem törik darabokra. Az árrról Musk még nem nyilatkozott, és a cserepek áramfejlesztő képességéről és szigeteléséről sem tudunk pontosat.
Musk ezen kívül bemutatta a második generációs Powerwall 2-t. Az 5000 dolláros eszköz egy akkumulátor, mely 14 kWh energia tárolására képes, ami kétszerese a régi modell kapacitásának. A Tesla szerint ez elég ahhoz, hogy egy négy hálószobás házat ellásson árammal egy egész napig. Amennyiben ezt a nappanelekhez kötik, a ház önellátóvá válik.
A Tesla bejelentette, hogy a Powerwall 2 és a nappanelek a közeljövőben már rendelhetők lesznek. A projekt egyébként a Tesla és SolarCity gyermeke, és az is kiderült, hogy a Tesla fel is szeretné vásárolni a másik céget.