Nissan Leaf

Elkészült az 500 ezredik Nissan Leaf

2020.09.20.

A félmilliomodik villanyautó a Nissan angliai gyárában készült el az Elektromos Járművek Világnapján, szeptember 9-én.

A Nissan elárulta, hogy a kerek gyártási számot jelentő piros Leaf egy norvégiai megrendelőhöz, Maria Jansenhez fog kerülni. A Nissan sunderlandi gyára az 500 ezer Leafből 175 ezret gyártott le 2013 óta, korábban a Leaf csak Japánban készült.

Becslések szerint a félmillió legyártott Leaf eddig összesen 14,8 milliárd kilométert tett meg, ezzel 2,4 milliárd kg szén-dioxidtól kímélték meg a légkört ahhoz képest, ha a használóik belső égésű motoros autót hajtottak volna (persze ebbe az áram előállításához során keletkező CO2 nincs beleszámítva).

A 2010-ben bemutatott Leaf fontos modell a járműtörténelemben, ugyanis ez volt a világ első nagy sorozatban készülő elektromos autója, és 2020 tavaszáig a legnagyobb darabszámban eladott is (akkor a Tesla Model 3 vette át tőle az első helyet). A 2017-ben bemutatott második generációs modell jelenleg kétféle változatban kapható: 150 lóerősen és 40 kWh-s akkumulátorral, 270 km-es (WLTP) hatótávval, illetve 217 lóerővel, 62 kWh-s akkumulátorral és 385 km-es hatótávval.

Hamarosan már nem a Leaf lesz a Nissan egyetlen villanyautója, 2021-ben érkezik a zászlóshajó Ariya. A 4,6 méteres, SUV-jellegű típus a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség elektromos autók számára dedikált új platformjára, a CMF-EV-re épül. Ötféle hajtáslánccal kerül majd piacra az Ariya, az alapverzióban egy 218 lóerős villanymotor lesz, az összkerekes Performance csúcsverzióban viszont elöl és hátul is lesz egy-egy elektromotor, így a hajtásrendszer összteljesítménye eléri majd a 394 lóerőt. Ez a kivitel 5,1 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/órára. Az ötféle hajtáslánc közül a legkisebb hatótávolságú, 63 kWh-s akkus is elmegy 340 km-t egy töltéssel, míg a fronthajtású, 87 kWh-s akkuval szerelt verzió akár 500 km-t is meg tud majd tenni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....