porscheforever
Hollywood filmcsillagát valószínűleg nem kell külön bemutatni, aki viszont mégsem ismerné, érdemes pótolnia a lemaradást. Például az emlékezetes Pokoli torony című filmmel, ahol Paul Newman oldalán szerepel vagy épp az örök klasszikus Pillangó megnézésével, de hosszan sorolhatnánk még a nagyszerű filmjeit. Érdemes azonban megemlíteni, hogy szenvedélyes autógyűjtőként is ismertté vált a színész. Augusztusban pedig rövid életének utolsó, egyedi rendelésű autóját fogják elárverezni a Mecum Auction’s kaliforniai aukcióján.
A színész Porsche 930-asa több szempontból is egyedi. Palaszürke színéről könnyen felismerhető, napfénytetőt is kapott, belül pedig fekete sportülésekben foglalhatnak helyet az utasok. A legfurcsább (vagy a legmenőbb?) extra viszont egy különleges megoldás. McQueen kérésére a műszerfalon elhelyeztek egy kapcsolót, amellyel kizárólag a hátsó fényeket tudta „kilőni”, amikor üldözték a Mulholland Drive-on és próbált meglógni az éjszaka sötétjében. Nem mintha olyan könnyű lenne elkapni a háromliteres motorral felszerelt, 234 lóerős Porschét. Ahogy McQueen fia megjegyezte: kalandos történelem áll az autó mögött, és tényleg ez az utolsó jármű, amit édesapja megrendelt.
Ugyanakkor nemes célokat is szolgál az árverés, hiszen a bevételből a problémás fiatalokkal foglalkozó, kaliforniai The Boys Republic non-profit iskolát támogatják majd, amelynek maga McQueen is diákja volt és úgy emlékezett a helyre, mint ahol jóra fordult az élete. Köztudottan nehéz gyerekkoron kellet átvergődnie a sztárnak, mire révbe ért. Édesanyja 19 éves korában szülte őt, majd édesapja kétéves korában elhagyta őket. Ha valahol, akkor a The Boys Republic kasszájában jó helyen lesz az pénz, ami a Porsche 930 eladásából származik majd. Ez az összeg ráadásul az egymillió dollárt is elérheti! Az árverést augusztus 13-15-ig tart, videós beharangozója pedig alább látható:
Forrás: porscheforever.hu