áruszállítás

Elindította budapesti áruszállító járatát az Air Bridge Cargo

2018.06.27.

Elindította budapesti áruszállító járatát az orosz Air Bridge Cargo Airlines kedden, a cég gépei hetente kétszer járnak majd Moszkva és Liege között Budapest érintésével – írta az MTI.

Vízsugárral köszöntik az orosz Air Bridge Cargo teherszállító légitársaság Boeing 747-8F típusú repülőgépét a Liszt Ferenc-repülőtéren 2018. június 26-án. A járat heti két alkalommal repül Moszkva és Budapest között. MTI Fotó: Kovács Tamás

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az új járat landolása előtt tartott ünnepségen elmondta, a repülőtéren az idén az első öt hónapban, az előző évihez viszonyítva, 14 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, és az év végéig is kétszámjegyű növekedést várnak, számítások szerint a kezelt áru mennyisége elérheti a 140 ezer tonnát. Hozzátette: ehhez az eredményhez hozzájárultak a LOT, illetve az American Airlines transzatlanti járatai is. Aláhúzta, e pozitív eredmények is indokolják a BUD2020 repülőtér-fejlesztés részeként jövőre elinduló CargoCity logisztikai központ létrehozását, amely az 50 milliárd forintos program költségvetésének mintegy 40 százalékából épülhet fel.

Rakodják az orosz Air Bridge Cargo teherszállító légitársaság Boeing 747-8F típusú repülőgépét a Liszt Ferenc-repülőtéren 2018. június 26-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az eseményen üdvözölte a járat megnyitását, és hangsúlyozta, hogy a logisztika, a közlekedés és a szállítmányozás a magyar gazdaság azon ágazatai közé tartozik, amelyek az ország földrajzi elhelyezkedése miatt lettek sikeresek. Az Air Bridge Cargót a Volga-Dnepr Group leányvállalatként alapították 2004-ben, flottája 17 Boeing 747-es áruszállító gépből áll. Járathálózatuk Észak-Amerikára, Európára és Ázsiára terjed ki. A társaság nemcsak menetrend szerinti, hanem charter áruszállító járatokat is üzemeltet, a cég által közöltek szerint az elmúlt években folyamatosan kétszámjegyű bővülést mértek a szállított áru mennyiségében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..