közelekdésbiztonság

Egy halál is sok I. rész

2020.01.14.

Szívügye a közlekedésbiztonság és a magyar járműtörténet, mostanság újabb hungarikum elismertségén dolgozik, meg persze a következő show-n.

 

Knezsik István, az ANK elnöke                                                                   Fotó: Balogh László 

Életbevágó témával kezdtük a beszélgetést Knezsik Istvánnal az Autós Nagykoalíció elnökével, amikor azt kérdeztük, hogy volt-e hatása kampányának.

„Szlogenem, hogy aki reggel elindul, az este egészségben hazaérjen.” Igen, volt és van hatása, mert egyre többen értik meg és érzik át fontosságát, de sajnos nem elegen. Beszélgetésünk előtt hétvégi napokon négyen haltak meg, de például tavaly február 14-én a magyar utakon nyolcan, egy nappal később öten veszették életüket közlekedési balesetben.

Egyetlen élet elvesztése is sok és sajnos nem látok javulást, mert riasztó a közúti fegyelem. Miközben küzdünk az új nemzedék automobilizálásáért és biztonságra neveléséért, a harminc év alatti tíz fiatalból négy jogsi nélkül vezet. Vagy azért, mert mert soha nem vizsgázott le, vagy azért, mert szabálysértési, esetleg büntetőeljárás során vették el gépjárművezetői engedélyét. Sajnos az is gyakori, hogy az érvényes jogsival rendelkezők alkoholos befolyásoltság vagy más tudatmódosító szer hatása alatt vezetnek.

Sínen van, de nem jó értelemben                                                    MTI Fotó: Donka Ferenc

Zsákutca, meg kéne fordulni!

Nem mindig megy jó irányba a társadalom és a világ. A közlekedés a világ legtöbb variációs és legizgalmasabb társasjátéka, de sajnos olykor a legveszélyesebb is, mert nem szeretjük, nem tiszteljük egymást az utakon. Igazi és olykor véres párbajokká válnak egyszerűen kezelhető konfliktusok, mert nem mindenki beszéli és érti a közös nyelvet. Mert a KRESZ egy önálló és közös nyelv, aki tudja, az kommunikál és jobban elkerüli a vészhelyzeteket.

Ledöntött tabuk és táblák                                                  Fotó: Boros Jenő



Biztonsági manőverek

Annak ellenére nő a közlekedési balesetek száma, hogy az autók egyre biztonságosabbak.

Korábban elindult egy javuló tendencia, ami sajnos megint visszafordult és romlott. Nézzük a számokat: a KSH adatai szerint 2002-ben 1429-en haltak meg közlekedési balesetben, 2013-ban 591-en, 2016-ban 607-en, és az elmúlt években sajnos ismét emelkedett az áldozatok száma az utakon.

Mindent be kell vetni a halálos balesetek számának csökkentése érdekében. Ehhez keményen javítani kell a közlekedési fegyelmen, akár civil autós rendőri ellenőrzésekkel.

 

Veszélyes kondizás

Természetesen nem csak az autósokat, hanem minden közlekedőt rá kell nevelni a fegyelemre. Látjuk, hogy mi történik a járdákon, mert sokan konditeremnek használják a sétáló utcát, száguldásukkal magukat és a gyalogosokat is veszélyeztetik, olykor rollerrel, olykor bringával.

Sokaknak biztosan nem teszik majd amit most mondok, de igazán jót tenne a közlekedési fegyelemnek, ha rendszámot kapnának a mopedek, robogók és a kerékpárok, megfelelő kötelező biztosításokkal, ami a többi közlekedő biztonságát szolgálná és talán némi önfegyelemre is ösztönözne.

A veszélyes helyzeteket persze nem csak két keréken, de két lábon is elő lehet idézni, például azzal, hogy az úttesten úgy megy keresztül a gyalogos, hogy csak a mobiljára figyel.

Rendszám nélkül sem minden megengedett                                  Fotó: Boros Jenő

Robotautózás

„A járművek méretével párhuzamosan nőtt tömegük és biztonságuk, amiért nagyon sokat tett az úttörő Barényi Béla, aki megalapította és évtizedeken át vezette a Mercedes biztonságtechnikai részlegét. Az ő munkássága alatt született a gyűrődő zóna és az ütközéskor teleszkópszerűen összenyomódó kormányoszlop.

Egyre több a passzív és aktív biztonsági elem az autókban, 2022-től az újakban már kötelező lesz az utoléréses baleseteket megelőző aktív tempomat. Napjaink modelljeiben is megtalálható már a sávtartó és az automata vészfékrendszer, ami már kettes szintű autonóm rendszert jelent. Egyre jobban terjednek a kamerák is melyek segítik a parkolást és rögzítik a vészhelyzeteket.

Az okos autókhoz, okos és erre nyitott, folyamatosan képzett járművezetőkre van szükség, valamint fogyasztói igényre, mert jó néhányszor láttam az autószalonokban, hogy az értékesítő próbálta a biztonsági funkcióit bemutatni, de a vevőket inkább a csilivili, a masszázsfunkció és a nagy színes monitor érdekelte.”

Ki kell szűrni a szabálytalankodókat                                             Fotó: Boros Jenő

Négykerekű hungarikum

Szívügye a magyar járműtörténet, mostanság is azon dolgozik, hogy hungarikum legyen a kocsi szekér, aminek meseszerű története Mátyás király idejében indult és már tagja a magyar megyei értéktárnak, remélhetően ebben az évben már hungarikummá válik. Azért is hivatkozik rá, mert nem csak fontos történelmi jármű, de igazi élményadó volt a Kocs községből származó kocsi szekér. Évszázadokon keresztül élmény volt az utazás, szekérrel, autóval, ez az elmúlt ötven évben kicsit szürkült. Sok gyereket nem tömegközlekedéssel visznek a suliba, hanem háztól házig szállítanak, miközben többségük nem a várost nézi, hanem kütyüzik, ahogy nagyobb utazásokon is.

Idegesen, sietősen

Az előző nemzedékeknek folyamatos mobilitási élmény volt rollerezés, a bringázás, a pedálos kisautózás, majd a balatoni, vagy mátrai autós utazás. Sajnos kivesztek az autós élmények, melyek napjainkban inkább idegesítőek: araszolunk a dugóban, aztán meg sietünk. Jó lenne és biztonságos is, ha nem az utazáson hoznánk be az elveszett időt.

És jó lenne a gyerekeknek megmutatni Magyarország minden szegletét, értékét, hogy felnőtt korukban is hirdessék a világban a magyar Kocs község találmányát, mely a legtöbb nyelven a kocsi szót idézi.

Nem kell mindig autópályán száguldani, mert ott nem sokat látni a tájból, mellékutakon és lassúbb tempónál megmutathatjuk gyerekeinknek, hogy milyen az ország és visszaadhatunk nekik valamit abból, amit mi kaptunk szüleinktől.

Nem lehet elég korán kezdeni

Mamahotel és papajárgány

Napjaink idegőrlő száguldása és a dugóban araszolás sok vészhelyzetet teremt és idegessé, beteggé tesz. A javuláshoz sok mindennek meg kellene változnia, hiszen napjainkban negyvenévesen alapítanak családot a „fiatalok”, akik sokáig élvezik a mama hotel előnyeit és úgy spórolnak a közlekedési költségeken, hogy a szülők autóját használják.

Meg kellene fordítani a rossz irányba fordult világot és meg kellene értetni a fiatalokkal, hogy érdemes álmodni, mert ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, akkor eljuthatsz a világ tetejére.

Erről szól az idei AMTS expó is, ahol, világsikeres magyarok mesélik el igaz történetüket és mutatják be globális alkotásaikat.

Sajnos a gyerekek álmait sokszor a felnőttek akarják meghatározni, pedig inkább terelgetni és nem kényszeríteni kellene őket. Az egyik érdekes és izgalmas terület az autózás, melynek jövője sok kérdést vet.

Folytatás következik.

1907-es emlékkép a Fortepan kollekciójából

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.05.25
A címben feltett kérdésre nincs igazán kategorikus válasz. A választék széles, mint az autók....
2020.05.25
Zhao Yun Sheng Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.05.25
Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén, május 21-én csütörtökön,....
2020.05.25
Minden légitársaságot, így a német Lufthansát is letaglózta a koronavírus és az azt követő....
2020.05.25
– Idén márciusban 80 ezer, áprilisban mintegy 50 ezer esetben szabott ki pótdíjat....
2020.05.25
A Volkswagen márka uralta az „Automotive Brand Contest 2020“ versenyt, összesen öt díjat nyert az....
2020.05.25
A tízezret közelíti a vizsgaszervezési tevékenység május 11-i újraindulása óta országszerte....
2020.05.25
Hamarosan kezdődik az Év Magyar Autója verseny második évadja. Sok változás várható a díjakkal....
2020.05.25
Hogyan utazunk a jövőben? Miként változtatja meg a járvány a következő utazásunkat?  Íme a 10 új....
2020.05.25
Az új ŠKODA OCTAVIA az Euro NCAP legmagasabb, ötcsillagos minősítésével kategóriája....