Mol Nyrt

Csaknem kétmilliárd dollárt költ petrolkémiára a Mol 2017 és 2021 között

2016.11.08.

Mintegy 1,9 milliárd dollárt fordít petrolkémiai üzletágának fejlesztésére a Mol Nyrt. 2017 és 2021 között, összhangban az új 15 éves stratégiájával - közölte a magyar olajkonszern hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a következő öt évben a vállalat növelni kívánja a propilén, illetve propilén származékok termelését. A propilén értékláncon belüli a további diverzifikáció érdekében több mint 500 millió dollárból fejleszti a Mol magyarországi és a szlovákiai olefin üzemeit. A vállalatcsoport szintén jelentős befektetést tervez a propilén-oxid alapú poliolok - az autó- és csomagolóiparban, valamint a bútorgyártásban alkalmazott termékek - előállításába. A propilén és a kenőanyagok gyártásának növelése érdekében mintegy 80-130 millió dollárt fektetnek magyarországi és szlovákiai finomítók fejlesztésébe.

A Mol tervei szerint az első körben megvalósuló stratégiai projektek a petrolkémiai üzletágban várhatóan évente 250-300 millió dollárral járulnak hozzá a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményhez (EBITDA). A Mol fejlesztéseket tervez kiskereskedelmi hálózatában is, ennek részeként a Fresh Corner töltőállomások száma a jelenlegi 184-ről 700-ra emelkedik majd. A tervek szerint 2021-re a fogyasztási cikkekből és szolgáltatásokból származó EBITDA eredmény eléri a 450-500 millió dollárt, amely 2030-ra a tervek szerint meghaladja a csoportszintű EBITDA 30 százalékát.

A közlemény szerint az alaptevékenységek stabil készpénztermelő képessége teljes mértékben fedezi a vállalat stratégiai projektjeit és a további terjeszkedést is. Mindemellett a kutatás-kitermelés (upstream) üzletágba több mint 2 milliárd dollár organikus tőkeberuházás jut a következő öt évben. 

Az olajkonszern leszögezte, hogy továbbra is a versenyképes, egyszámjegyű - jelenleg hordónként 6,3 dolláros - közvetlen termelési költség fenntartására törekednek, továbbá arra, hogy az eszközök az alacsony - hordónkénti 50 dolláros, vagy alacsonyabb - olajár-környezetben is önfinanszírozók, fenntarthatók legyenek és értéket teremtsenek.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.03
Egyre több elektromos autógyártóról derül ki, hogy még csalások árán sem életképes. ..
2025.03.03
A társasházak és a járműflotta-üzemeltetők igényeit kiszolgáló, energiahatékony, robusztus....
2025.03.03
Akár 25%-kal nagyobb hatótávot is ígérhet a Mercedes-Benz új szilárdtest akkumulátoros koncepciója....
2025.03.03
46 éves lett a 46-os rajtszám legendás versenyzője, Valentino Rossi – a BMW M GmbH pedig tökéletes....
2025.03.03
Újraélesztik a délszláv térség legendás Yugóját, legalábbis az erre irányuló tervek komolyaknak....
2025.03.03
Burkolatjavítási munkálatok miatt forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Halászteleknél. ..
2025.03.03
Mintegy hatvan helyszínen több mint kétszáz új elektromos töltőpont létesül, részben teherautóknak....
2025.03.03
Folyékony bitument szállító tartálykocsi balesete miatt teljesen lezárták a 75-ös főutat Lenti....
2025.03.03
Az új ES90 mindössze 10 perc alatt 300 kilométerre elegendő energiát tud felvenni, és 700....
2025.03.03
A jövőben piacra kerülő elektromos autók a gázüzemű modellek neveit és egy 'EQ' jelzést viselnek....