balesetmegelőzés

„Csak a csattanásra emlékszem”

2019.06.11.

Rendhagyó, megrázó kampányt indított az utakon dolgozók biztonságáért a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

– Csak a nagy csattanásra emlékszem, aztán se kép, se hang. A következő emlékképem az, hogy törött orral ülök a mély árokba zuhant roncsban – így elevenítette fel tavaly nyári balesetét ifj. Dénes László útellenőr, aztán gyorsan hozzáfűzte: – Szerencsés vagyok, hogy egyáltalán itt lehetek, és elmesélhetem azt, ami velem történt.

Az útellenőrnek valóban óriási szerencséje volt. A balesetéről készült térfigyelő kamerás félvételek ugyanis arról tanúskodnak, hogy sokkal rosszabbul is járhatott volna. Szolgálati furgonjával megállt a leállósávban, hogy egy úthibát rögzítsen. Pár perccel később azonban érkezett egy kamion, amelynek sofőrje figyelmetlen volt. Csak egy kicsit sodródott ki a külső sávból, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy hátulról, fékezés nélkül belerohanjon, és a mély árokba lökje a furgont.

Veszélyes munka

Ifj. Dénes László túlélte a balesetet, ám egyre több olyan kollégája van, akinek nincs ilyen szerencséje. – A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesítése szerint a 2000-es évektől napjainkig 17 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Az elmúlt öt évben pedig 30 olyan baleset történt, amelyben megsérült vagy meghalt közutas dolgozó – összegezte a drámai adatokat Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M7-es autópálya töreki pihenőhelyében álló, a közutakon, munkavégzés közben elhunyt munkatársak kopjafájánál tartott sajtótájékoztatón. Itt jelentették be: a tragédiák miatt, az utakon dolgozók biztonság érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. rendhagyó, megrázó kampányt indított „Biztonságunk az Ön kezében van!” címmel.

A kampányt már csak a kockázati tényezők is indokolttá teszik: a társaság 32 ezer kilométeres közúthálózatért felel és majd minden nap 4000 munkavállaló dolgozik az utakon. Ennyi ember biztonság múlik azon, hogy az autósok betartják-e a terelések, ellenőrzések idején a szabályokat. Márpedig sokszor nem tartják be. Az eddigi tragikus esetekben ugyanis közös, hogy a munkaterületek mellett a vétkes jármű vezetője nem a kihelyezett forgalmi jelzéseknek, korlátozásoknak megfelelően közlekedett, és legtöbbször jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

Majd minden nap 4000 munkavállaló dolgozik az utakon

A tragédiák mellett szinte hetente történik olyan baleset, amikor „csak” sérülés vagy anyagi kár történik. Tavaly 83 baleset történt olyan szakaszon, ahol közutasok dolgoztak. A legtöbb karambol a munkaterület kezdeténél történik: vagy nem engedik be egymást az elfogyó sávból az autósok vagy figyelmen kívül hagyják az előjelzéseket és becsapódnak a munkavégzők közé. Kilenc alkalommal olyan, a munkagépek hátuljára szerelt ütközési energiaelnyelő eszköznek csapódtak járművek, amelyek működéséről és hasznosságáról már írtunk.

Energiaelnyelő eszköz – használat után

A kampányban óriásplakátokon hívják fel a veszélyekre a figyelmet, emellett a Magyar Közút hivatalos Youtube-csatornáján videókban mutatják be, milyen óriási ára lehet a türelmetlenségnek, szabálytalanságnak. A legmegrázóbb az a kisfilm, amelyben egy 2017-ben meghalt útüzemeltető munkatársa és felesége vállalta: akármilyen nehéz is, elmesélik Illés Attila tragédiáját, hátha ezzel megmenthetnek másokat.

– Több mint fél órán keresztül próbálták újraéleszteni, de mindig újra és újra leállt a szíve. (…) Aztán folyamatosan azt néztem, nem mozdul-e meg az a fólia – idézte fel a munkavégzés közben elhunyt férfi kollégája, Juhász Csaba a videóban. Aztán könnyeivel küszködve arról is beszélt, hogy mit élt át, amikor fel kellett hívni munkatársa feleségét: – Megnyomtam a zöld gombot. És azt nem kívánom senkinek, amit ott akkor végigéltünk mind a ketten.

– Amikor azt mondták nekem, hogy jó napot kívánok Juhász Csaba vagyok, a szigetszentmiklósi kirendeltségről, akkor tudtam, hogy baj van – elevenítette fel a videóban az elütött férfi felesége. – Összeestem a tűzhely előtt, és akkor csak annyit tudtam mondani, hogy ugye ez nem igaz, ugye ez nem igaz. Akkor kijött a kislányom a szobából, ezt meghallotta és elkezdte csapni a konyhafalat...

Illés Attilát egy figyelmetlen autós sodorta el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..