Forma-1
A McLaren bejelentette, hogy Jenson Button 2016-ban is az istállónál versenyez majd, ezzel véget vetettek azoknak a találgatásoknak, amelyek a már 279 futamon indult brit versenyző esetleges visszavonulását pedzegették.
„Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam, és nem titok, hogy a visszavonulás is megfordult a fejemben. De már hat éve a McLaren pilótája vagyok, és ennyi idő alatt nagyon jól megismertem Ront (Dennis). Volt pár nagyon hasznos beszélgetésünk az elmúlt hónapokban, melyek során megbizonyosodtam róla, hogy Ron nagyon eltökélt abban a kérdésben, hogy kivezesse a csapatot ebből a nehéz időszakból, amit most élünk, és, hogy megismételhessük a múltbéli sikereket” – nyilatkozta Button.
„Ez nagy önbizalmat ad nekem, ezért döntöttünk úgy közösen, hogy folytatjuk a partneri kapcsolatot. Amint meghoztam a döntést, már rögtön tudtam, hogy jól választottam. Ok, az igaz, hogy ez az év nem volt könnyű számunkra, de tudjuk, hogy hol kell javulnunk. A Hondával közösen nagyon keményen küzdünk azért, hogy 2016-ban sokkal sikeresebben szerepelhessünk” – tette hozzá.
2017-től a tervek szerint 5 másodperccel gyorsulnak majd körönként az autók a szabályváltozásoknak köszönhetően, ami szintén közrejátszhatott abban, hogy Button nem vonult vissza.
“Számomra 10 évvel ezelőtt volt a legélvezetesebb vezetni a Forma-1-es autókat, és most úgy tűnik, a szabályalkotók visszatalálnak a jó irányba. Rájöttek, hogy pár dolgon változtatni kell, és ezt végre meg is teszik. 2017 izgalmasnak ígérkezik, sok mechanikai tapadás lesz, és remélhetőleg a leszorítóerő is megfelelő mértékben áll majd rendelkezésre. Talán ez lesz az utóbbi idők legizgalmasabb szezonja köszönhetően annak, hogy az autók újra jelentősen fel fognak gyorsulni” – tette hozzá a 2009-es világbajnok.
“Már sokszor tisztáztam, hogy Jenson tavaly megkötött szerződése két évre szólt. Volt egy opciónk az első év végén arra az esetre, ha nem szerettük volna már foglalkoztatni, de a beszélgetéseinkből kiderült, hogy Jenson ugyanolyan elkötelezett, lelkes és koncentrált, mint korábban, ezért eszünkbe sem jutott, hogy lecseréljük” – nyilatkozta a McLaren főnöke, Ron Dennis.
„Nagyon örülök a döntésnek. Jenson a jelenlegi mezőny legtapasztaltabb tagja, és a következő szezonban ő lesz a harmadik versenyző Michael Schumacher és Rubens Barrichello után, aki legalább 300 nagydíjon indult már. Bár a tapasztalata is sokat jelent nekünk, emellett még mindig rendkívül fitt és szupergyors is.”