kerékpáros gázolás

Bosszúból ráhúzta a kormányt a biciklis futárra - videó

2022.10.30.

A fővárosi nyomozók lezárták a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint egy közlekedési konfliktus után elütött egy biciklis futárt - írja a police.hu.

A VII. kerületi egyirányú Kisdiófa utcában szembe ment a forgalommal egy autós, amit egy fedélzeti kamera rögzített 2021. október 28-án.

A felvételen az is látszott, ahogy a szabálytalankodó gépkocsivezető mellett megállt egy biciklisfutár, és kérdőre vonta a vezetőt. A sofőr válaszul a kormányt a kerékpáros felé tekerte, majd gázt adott és elütötte.

A videó a linkre kattintva indul: https://www.youtube.com/watch?v=oOLn5EPrjBk

Ezután az autós tolatva elhagyta a helyszínt, de néhány perccel később visszaért; ekkor fogták el az erzsébetvárosi rendőrök. A futár az ütközés következtében súlyosan megsérült. A 28 éves K. Richárdot előállították, és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi tagadta, hogy szándékosan ütötte el a biciklist.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig a napokban átadták az ügyészség részére.  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....