BMW
A BMW lipcsei gyára 2005. március 1-jén állt rendszerbe – a BMW 3-as limuzin ötödik generációjának sorozatgyártásával. Az üzem építését négy évvel korábban, 2001 júliusában jelentette be a BMW, amely a létesítmény végső helyszínét több mint 250 jelölt közül választotta ki. Az elmúlt 20 évben összesen mintegy 3,75 millió darab új autó látott napvilágot Lipcsében, az üzem pedig azóta is folyamatosan bővül és fejlődik. A müncheni központú vállalatcsoport már több mint 5 milliárd eurót invesztált lipcsei gyárába, amelynek rugalmasságát a jövőben is maradéktalanul kiaknázza.
A BMW lipcsei gyárában jelenleg két márka négy modellje készül egyazon gyártósoron, háromféle hajtáslánc-technológiával: a BMW 1-es sorozat, a BMW 2-es Active Tourer (a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozat is), a BMW 2-es Gran Coupé és a MINI Countryman (tisztán elektromos meghajtással és belsőégésű erőforrással egyaránt). A vállalatcsoport a létesítmény tervezésekor napi 650 darab új autó legyártását irányozta elő, ma, 20 évvel később azonban az üzem kapacitása a napi 1 300 darab új autót is meghaladja. 2005 óta a lipcsei gyár összesen 20 új BMW és MINI modell sorozatgyártását indította be.
Rendkívüli architektúra és rugalmas felépítés
20 éves működése alatt a BMW Group lipcsei gyára időről időre új iparági mércéket állított fel és számos mérföldkövet ünnepelt. A létesítmény központi épületének architektúrája mind a mai napig lenyűgöző: a világhírű iraki-brit építész, Zaha Hadid munkája rögtön 2005-ben, megnyitása évében elnyerte a német építészeti díjat (German Architecture Prize). Középpontba helyezett és összekötő elemként megtervezett objektumként a gyár központi épülete a sorozatgyártásban készülő modellek hátteréül is szolgál, amint végighaladnak az irodák fölött húzódó folyosókon.
A létesítmény csarnokainak rugalmas felépítése még ma, a rendkívül összetett bővítési folyamatok során is igazolja létjogosultságát. A lipcsei gyár volt például a világ első olyan összeszerelő üzeme, amelynek gyártócsarnokában egy „ujj” elrendezésű, ideális logisztikai megoldásokat kínáló és szükség szerint rugalmasan alakítható rendszert alakítottak ki. A kifejezetten erre a létesítményre kifejlesztett „ujj” elrendezés lehetővé teszi, hogy a teherautók az alkatrészeket és az előszerelvényeket egyenesen a gyártósorra szállítsák. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gyártósor teljes lebontás és szétszerelés nélkül, igény szerint bővíthető és az új összeszerelő állások könnyedén integrálhatók. A 240 hektáros területen jelenleg számos bővítés zajlik.
Az elmúlt 20 évben a BMW Group lipcsei gyára számos alkalommal bizonyította lélegzetelállító rugalmasságát és alkalmazkodóképességét, új termékek, folyamatok és technológiák rendszerbe állításával. Az üzem gyakran tölt be iránymutató szerepet a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatában. Első bővítése egy új présüzem integrálása volt, amely 2009-ben állt rendszerbe a világ első nagysebességű szervoprésével. Ez mindaddig példátlan sebességgel és hatékonysággal képes előállítani a préselt alkatrészeket. 2014-re a létesítmény további három nagyvolumenű présüzemmel, a karosszériaelemek számára pedig két új tekercsrendszerrel bővült.
Úttörő az elektromos mobilitásban
A BMW Group lipcsei gyárának egyik leginkább meghatározó pillanata az volt, amikor a müncheni központú vállalatcsoport úgy döntött, hogy első tisztán elektromos meghajtású modellje sorozatgyártását is itt indítja be. A BMW Group így Lipcsében ünnepelte az elektromos mobilitás megszületését. 2013 és 2022 között több mint 250 000 darab tisztán elektromos meghajtású BMW i3 gurult le a gyártósorokról. Szénszálból készült utascellája a világon elsőként került sorozatgyártásba. 2014-ben aztán megérkezett a BMW i8 is: a BMW Group első plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellje, jövőbe mutató, többszörösen díjnyertes formanyelvvel és progresszív technológiákkal, amelyek együtt igazi ikonná emelték a nóvumot a sportautók között. 20 500 darab legyártott példány után – a 2018-ban bemutatott BMW i8 Roadster modellel együtt – ez a korszak 2020-ban véget ért.
A bajor prémiumgyártó elektromos mobilitás terén felhalmozott tapasztalata azonban tovább folytatódott: 2021-ben a BMW Group lipcsei gyára megkezdte a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák alkatrészeinek sorozatgyártását. Az üzem már ekkor a vállalatcsoport teljes gyártási hálózata számára állította elő a nagyfeszültségű akkumulátorok moduljait, az elmúlt négy évben azonban a gyártás újabb szakaszai és további gyártósorok is megérkeztek Lipcsébe. A tisztán elektromos meghajtású MINI Countryman sorozatgyártásának 2024 márciusi beindítása óta a létesítmény az ötödik generációs nagyfeszültségű akkumulátorok teljes gyártási folyamatát végzi, öt cellabevonó, három modulgyártó és kettő akkumulátor-összeszerelő sorral. A Lipcsében készülő nagyfeszültségű akkumulátorokat nem csupán a MINI Countryman modellbe, de a BMW számos tisztán elektromos meghajtású modelljébe is beépítik, szerte a világon.
Hátsókerék-meghajtásról elsőkerék-meghajtásra
2014-ben nem csak a BMW i8 ünnepelte világpremierjét, hanem a BMW 2-es Active Tourer is, amely alapvető változást hozott a BMW Group lipcsei gyárába: ez volt az első olyan BMW modell, amelynek erőforrása az első kerekeket hajtotta. A létesítmény rugalmasságának köszönhetően azonban az újdonság ugyanazon a gyártósoron látott napvilágot, amelyen a BMW 1-es sorozat, a BMW 2-es sorozat és a BMW X1 első nemzedéke is – egytől egyig hátsókerék-meghajtással.
A BMW 2-es Active Tourer érkezése a fényezőüzemben és az összeszerelő csarnokban csupán néhány kisebb módosítást igényelt, a karosszériagyártó soron azonban az elsőkerék-meghajtás és az ennek következtében kifejlesztett járműarchitektúra teljesen új gyártóterület kiépítését követelte. Mintegy másfél évvel később a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozat, a BMW 225xe Active Tourer sorozatgyártása is megkezdődött. Az újdonság – akárcsak a BMW i8 – egy belsőégésű erőforrás és egy elektromos motor párosát állította csatasorba. Utódja, a második generációs BMW 2-es Active Tourer (amely 2021 óta van gyártásban) egyaránt készül plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával és belsőégésű erőforrással is. Lipcsében 2021-ben ért véget a hátsókerék-meghajtású modellek korszaka, a BMW 2-es Coupé, a BMW 2-es Cabrio és a BMW M2 kivezetésével.
A MINI Countryman sorozatgyártásának beindításával a lipcsei üzem ismét iránymutatóvá lépett elő a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatában: ez a vállalatcsoport egyetlen olyan létesítménye, amelynek gyártósorán BMW és MINI modellek egyaránt napvilágot látnak.
Szászország egyik legfontosabb munkaadója
Mintegy 6 800 munkatársával a BMW Group lipcsei gyára a szászországi gazdaság egyik fő motorja és a régió egyik legfontosabb munkaadója. Rendszerbe állításakor a létesítmény hozzávetőlegesen 2 600 embert foglalkoztatott, amely számot középtávon körülbelül 5 500-ra tervezték felduzzasztani.
2001-ben, amikor a BMW Group bejelentette, hogy Lipcsét választja új gyára helyszínéül, az egész régió egy emberként ünnepelt. Sorra érkeztek az álláspályázatok. A rendkívüli információ kezelésére felállított telefonközpont csak a nagy bejelentés napján több mint 4 000 hívást fogadott. A következő napokban megteltek a postafiókok, 2001 szeptemberére pedig az első 35 gyakornok megkapta munkaszerződését a BMW Group lipcsei gyárától. Az üzemben azóta mintegy 1 100 gyakornokot képeztek ki.
Tavaly a gyár területén a létesítmény tehetséggondozó kampusza (Talent Campus) is megnyitotta kapuit, amely speciális képzési és fejlesztési helyiségekkel biztosít tökéletes feltételeket a munkatársak továbbképzéséhez.
2024-ben, a MINI Countryman érkezésével olyannyira megnőtt a lipcsei üzem gyártási volumene, hogy a létesítmény újabb mérföldkövet ünnepelt: bevezették az éjszakai műszakot is – a gyár történetében először. A BMW és a MINI modelljei így ma a nap 24 órájában készülnek Lipcsében, három műszakban. Az éjszakai műszak bevezetése 900 új munkahelyet teremtett.
Progresszív energiamenedzsment
A BMW Group lipcsei gyárának megtervezésekor a hatékonyság és a hosszútávú fenntarthatóság kulcsfontosságú tényező volt – nem csupán az autógyártás, de az energiaellátás területén is. A messziről is jól látható négy szélturbina a gyár fontos mérföldkövei közé tartozik, 2013 óta zöld energiával látva el a termelést. A négy szélturbina összkapacitása együttesen 10 megawatt, amellyel évente 26 gigawattóra villamos energiát állítanak elő szélenergiából – ez az üzem teljes energiaszükségletének mintegy 15 százalékát fedezi.
2017-ben a létesítmény újabb mérföldkővel gazdagodott, amikor a BMW i3 modellekben elhasználódott 700 darab nagyfeszültségű akkumulátor egy közös akkumulátortelepként kezdett itt második életet. Ezek az akkumulátorok a szélturbinák által megtermelt energia tárolóegységeiként teljesítenek szolgálatot Lipcsében. Az energia helyi tárolásának köszönhetően a régió energiagazdálkodása és elektromos hálózatának stabilitása is optimalizálható.
A BMW Group lipcsei gyára a jövőben a hidrogénre is fontos üzemanyagként tekint. Azon víziója megvalósításához, hogy átfogóan dekarbonizálja sorozatgyártási folyamatait – a fosszilis tüzelőanyagok hidrogénnel történő helyettesítésével – megfelelő hálózati ellátásra lesz szüksége. A régióban jelenleg folyamatban van egy hidrogénhálózat kiépítése, amelyhez tervei szerint a BMW Group lipcsei gyára is csatlakozik majd.
A létesítmény széleskörű tapasztalattal büszkélkedhet a hidrogén alkalmazásának területén, házon belüli logisztikájában ugyanis már több mint egy évtizede használja. 2013-ban itt nyitott meg Németország első, létesítményen belüli hidrogéntöltő állomása is, amely az üzem belső logisztikájához használt targoncák és vontatójárművek hidrogén-utántöltését végzi. Több mint tíz évvel később a lipcsei gyár büszkélkedhet Európa egyik legnagyobb ilyen flottájával, amelyben több mint 200, üzemanyagcella-meghajtású ipari teherautó dolgozik. A BMW Group lipcsei gyárának területén ma öt hidrogéntöltő állomás található, a legújabb ráadásul teljesen automatizált hidrogén-utántöltésre is képes, a technológia történetében most először.
Sőt mi több, a BMW Group lipcsei gyára az első autógyár a világon, amely egy olyan, újonnan kifejlesztett égéstechnológiát használ, amely lehetővé teszi, hogy fényezőüzemei a földgáz mellett zöld hidrogénnel is üzemeljenek. A rendszer különlegessége, hogy hidrogénnel (H2), metánnal (CH4), és a kettő keverékével is képes üzemelni, ráadásul működés közben is képes váltani az üzemanyagok között. A MINI Countryman, a BMW 1-es sorozat és a BMW 2-es Gran Coupé kontraszttető-fényezésének szárítását öt ilyen, bivalens rendszerrel dolgozó technológia végzi, további hat pedig a PVC-szárító részlegen váltotta fel a korábbi rendszereket.
A BMW Group lipcsei gyára jelenleg további bővítésekkel és fejlesztésekkel készül fel az érkező újdonságokra – és sikertörténete következő 20 évére.
A BMW Group lipcsei gyárának kulcsfontosságú mérföldkövei
2001: A BMW Group bejelenti, hogy Lipcsét választja új gyára helyszínéül.
2002: Eldől, hogy Zaha Hadid tervezheti meg a gyár központi épületét. A bejelentést osztatlan rajongás övezi.
2003: Megtörténik a központi épület alapkőletétele.
2005: Megkezdődik a sorozatgyártás a BMW 3-as sorozattal. A gyár központi épülete elnyeri a német építészeti díjat (German Architecture Prize).
2007: Megkezdődik a háromajtós BMW 1-es sorozat és a BMW 1-es Coupé sorozatgyártása.
2009: Legurul a gyártósorról az 500 000. modell és megkezdődik a BMW X1 első generációjának sorozatgyártása. Rendszerbe áll az új présüzem, a világ első nagysebességű szervoprésével.
2011: A BMW Group lipcsei gyára leszállítja 1 000 000. modelljét.
2013: Felépül a négy szélturbina a gyár területén. Megkezdődik a BMW i3 sorozatgyártása, a világon elsőként szénszálból készült utascellával.
2014: Megkezdődik a BMW i8 sorozatgyártása. A lipcsei üzem a BMW 2-es Active Tourer (az első elsőkerék-meghajtású BMW modell) sorozatgyártásával bővül. A présüzem megújul.
2016: A BMW Group lipcsei gyára leszállítja 2 000 000. modelljét.
2018: Az üzem megújul.
2021: A BMW Group lipcsei gyára leszállítja 3 000 000. modelljét. Megkezdődik a nagyfeszültségű akkumulátorok moduljainak sorozatgyártása.
2022: Véget ér a BMW i3 sorozatgyártása.
2023: Megkezdődik a MINI Countryman sorozatgyártása.
2024: Megkezdődik három újdonság sorozatgyártása: a tisztán elektromos meghajtású MINI Countryman, a BMW 1-es sorozat negyedik generációja és a BMW 2-es Gran Coupé második nemzedéke. Bevezetik az éjszakai műszakot.
A BMW Group lipcsei gyárában készült modellek összefoglaló táblázata |
||||
Modell |
Gyártási időszak |
Mennyiség |
||
BMW 3-as limuzin (E90) |
2005 – 2009 |
333 427 |
||
Háromajtós BMW 1-es sorozat (E81) |
2007 – 2011 |
187 263 |
||
BMW 1-es Coupé (E82) |
2007 – 2013 |
130 205 |
||
BMW 1-es Cabrio (E88) |
2007 – 2013 |
131 664 |
||
BMW X1 (E84) |
2009 – 2015 |
635 194 |
||
BMW 1-es M Coupé (E82 M) |
2011 – 2012 |
6 342 |
||
Ötajtós BMW 1-es sorozat (F20) |
2012 – 2019 |
424 111 |
||
BMW 2-es Coupé (F22) |
2013 – 2021 |
165 224 |
||
BMW i3 (i01) |
2013 – 2022 |
250 271 |
||
BMW i8 (i12) |
2014 – 2020 |
16 580 |
||
BMW 2-es Active Tourer (F45) |
2014 – 2021 |
368 503 |
||
BMW 2-es Cabrio (F23) |
2014 – 2021 |
119 092 |
||
BMW M2 (F87) |
2015 – 2021 |
61 856 |
||
BMW i8 Roadster (i15) |
2018 – 2020 |
3 884 |
||
Ötajtós BMW 1-es sorozat (F40) |
2019 – 2024 |
442 859 |
||
BMW 2-es Gran Coupé (F44) |
2019 – 2024 |
220 795 |
||
BMW 2-es Active Tourer (U06) |
2021 – |
103 390 |
||
MINI Countryman (U25) |
2023 – |
95 150 |
||
Ötajtós BMW 1-es sorozat (F70) |
2024 – |
41 817 |
||
BMW 2-es Gran Coupé (F74) |
2024 – |
4 109 |
|
|
2024 december végéig |
||||
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!