támogatás

Beporzók milliárdjainak teremt élőhelyet a Toyota

2022.05.18.

A következő öt évben 150 millió forintnak megfelelő összeget költ méhek, pillangók, bogarak, denevérek és egyéb beporzók életterének fejlesztésére a Toyota. Összesen 10 500 hektáron teremtenek optimális körülményeket a nélkülözhetetlen élőlények számára.

Pollinátorok, azaz beporzók: ha ezt a fogalmat halljuk, elsősorban a méhekre gondolunk, de rajtuk kívül számos egyéb rovarfaj, valamint apró denevérek is nélkülözhetetlen szereplői a földi élet körforgásának: ők azok, akik táplálkozás közben megtermékenyítik a növények jelentős részét. Ha nem volnának, jóval többet veszítenénk a méznél: nem csupán az ember által elfogyasztott zöldség- és gyümölcsállomány csappanna meg radikálisan, de az állatok táplálásához szükséges takarmánynövényekből is kritikus hiány lépne fel.

Nagyon is hihető az a szakvélemény, hogy a beporzóknak köszönhetünk minden harmadik falatot, amit megeszünk; és nagyon ijesztő az a jóslás, hogy ha a beporzók eltűnnének a Föld színéről, néhány éven belül az emberiség is követné őket a kozmikus süllyesztőben.

A Toyota ezért a téma legnagyobb észak-amerikai szakértőivel, a Pollinator Partnership (P2) nevű non-profit szervezettel, valamint a nemzeti környezetvédelmi oktatási alapítvánnal (National Environmental Education Foundation, NEEF) karöltve ötéves projektbe fogott, hogy javítsa a beporzók életkörülményeit. A projekt keretében a Toyota 400 ezer dollárt, azaz mintegy 148 millió forintot adományoz a szevezeteknek, hogy azok valamivel több mint 10 500 hektáron teremtsenek az apró élőlények számára optimális körülményeket. Ez a terület megegyezik a Toyota észak-amerikai tevékenységei által elfoglalt hellyel.

A pénzt elsősorban az NEEF által koordinált biodiverzitási környezetvédelmi támogatási program keretében használják fel. Ugyanakkor a szervezet arra is alkalmat teremt, hogy a Toyota alkalmazottai, beszállítói és szerződött partnerei családtagjaikkal együtt önkéntes munkában, személyesen is hozzájárulhassanak ennek az ökoszisztémánk fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú célnak a megvalósulásához.

A P2 eddig az USA, Mexikó és Kanada területén összesen 76 projekt keretében biztosított az adott területen őshonos vadvirágmagokat, facsemetéket és egyéb erőforrásokat földtulajdonosok, önkéntes szervezetek, illetve állami és szövetségi intézmények részére, és ezen keresztül eddig több mint 600 hektáron teremtett beporzóbarát körülményeket. „Az ember által termelt haszonnövények mintegy 75 százaléka, a virágzó növények 90 százaléka számára nélkülözhetetlenek a beporzók – nem csak Észak-Amerikában, de világszerte.” – világított rá a projekt jelentőségére Kelly Rourke, a Pollinator Partnership (P2) igazgatója.

A Toyota most bejelentett ötéves programja hatalmas lépés az egész emberiség számára fontos ügy szempontjából, ugyanakkor az autógyártó korábban is igyekezett beporzóbarát környezetet teremteni saját tevékenységeinek területén. Az autógyártó tizenhét észak-amerikai telephelyén már ma is találhatók beporzóbarát kertek, ahol többek között pompás királylepkék élnek; ezeket a beporzók vonulási útvonalainak figyelembe vételével alakították ki.

A pollinátorbarát élőhelyek teremtése egyébként nem csak a beporzók szempontjából fontosak, hiszen egy egész ökoszisztémáról van szó, amelyben medvék és szarvasok, kígyók és madarak is táplálékhoz jutnak; ebben az életközösségben pedig számos olyan faj is megtalálható, amely nem csak a beporzásban vesz részt, hanem számos, emberi szemmel kártékony rovar és egyéb kártevő pusztításában is szerephez jut.

Fotó: Toyota

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.07.01
35 fok felett a tradicionális bécsi fiákerek az állatvédelmi törvény miatt nem közlekedhettek az....
2022.06.30
Nem is akárhová, hanem a középkategória felső harmadába, tehát a Passat, Insignia, vagy éppen a....
2022.06.30
Jogerősen felmentette a bíróság az M3-as autópályán 2016-ban történt halálos tömegszerencsétlenség....
2022.06.30
Az új Neta S Yaoshi elektromos szedánt az ingyenes töltés lehetőségével és egy brutális motorral....
2022.06.30
Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével....
2022.06.30
Nézze meg a videót! ..
2022.06.30
Elfogadta az üzemanyagok 50 banis - 40 forintnak megfelelő - árkompenzációjáról szóló sürgősségi....
2022.06.30
A versenyhivatali eljárás elhúzódása miatt az eredetileg tervezettnél később, várhatóan ősszel....
2022.06.30
Az új Citroen C4 X & Ë-C4 X szakít a bevett normákkal: sziluettjében egy elegáns fastback, egy....
2022.06.30
A Mars egész felszínét körbefotózta a kínai Tienven-1 űrszonda és a Csu-Zsung marsjáró tavaly május....