Akio Toyoda

Benzin folyik az ereiben: Akio Toyoda

2022.07.03.

Akio Toyoda legendás családból származik. A japán iparos, Sakichi Toyoda dédunokája és a Toyota Motors alapítójának, Kiichiro Toyodának az unokája.

Ilyen felmenőkkel nem csoda, hogy Toyoda számára személyes ügy a Toyota modellek megítélése. Állítólag egy alkalommal a 2000-es évek elején néhány újságíróval vacsorázott és a vacsora közben szóba természetesen szóba jöttek a Toyota autói. Az újságírók bár dicsérték a modelleket, hozzátették, hogy bár jók az autók, de elég unalmasak.

Akio Toyoda ezt magára vette és azóta minden egyes új Toyota modellel megy egy kört egy versenypályán, mielőtt bemutatnák azt a nagyközönségnek. A „megy egy kört” nála nem azt jelenti, hogy szép lassú, közel hetven éves emberhez illő tempóban körözget, ugyanis versenyeken is szokott indulni.

Indult például 2009-ben a 24 órás versenyen a Nürburgringen, versenyzői álneve pedig Morizo Kinoshita. 2016-tól a GR Yaris fejlesztése során tesztpilótaként is dolgozott saját magának. Morizo egy tél közepén, a hokkaidói pályán tett tesztvezetésen össze is törte az első tesztpéldányt. Miután önállóan kiszállt az autóból, megjegyezte, hogy nem igazán tetszik neki egyelőre. Morizoként Toyoda folytatta a prototípusok vezetését, és az autó megjelenése óta kampányolt gyakran büszkélkedik a tényleg különlegesre sikerült GR Yaris-szal.

Nem meglepő ezek után, hogy Akio Toyota nehezen barátkozott meg az elektromos autókra való átállással. Ez látszik is a Toyota modellkínálatán, többnyire hibrideket kínálnak, a BZ4X az első teljesen eletromos modelljük.

Másfél évvel ezelőtt a Toyota vezére még gyakran tett lenéző megjegyzéseket az elektromos autókra. „Amikor a politikusok azt mondják, hogy „szabaduljunk meg minden benzinüzemű autótól”, értik, mit beszélnek?”; azt is mondta ha Japán túlságosan elhamarkodottan betiltja a benzinüzemű autókat, „az autóipar jelenlegi üzleti modellje össze fog omlani”, munkahelyek millióinak megszűnését okozva.

Egy olyan országban, mint például Japán, amely a legtöbb villamos energiát szén és földgáz elégetésével nyeri, az elektromos járművek nem tesznek jót a környezetnek, mondta Toyoda úr. "Minél több elektromos autót építünk, annál rosszabb lesz a szén-dioxid" - mondta.

Innen jutottunk el oda, hogy tavaly év végén maga Akio Toyoda jelentette be a gyártó elektromos stratégiáját. 2030-ra évi 3,5 millió elektromos autót tervez eladni és addigra 30 teljesen elektromos modellt kínál majd a Toyota és a Lexus márkákhoz világszerte, és a modellek száma tovább bővül majd ezután.

 E célok elérése érdekében a Toyota körülbelül 70 milliárd dollárt tervez világszerte elektromos járművekbe fektetni, beleértve a hibrideket, üzemanyagcellás és teljesen elektromos modelleket is. Ebből az összegből körülbelül 35 milliárd dollárt fektetnek be az elektromos autókba 2022 és 2030 között.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..