baleset

Baleset miatt teljes útzár az M7-esen a főváros felé a táskai pihenőhelynél

2014.08.03.

Teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalát a 156-os kilométernél, miután vasárnap reggel a szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi, amibe a mögötte haladó autó belecsapódott; a balesetben hárman megsérültek

A hét óra előtt történt baleset helyszínelése és a műszaki mentés idejére a rendőrség a bal pályatestet teljes szélességében lezárta, a forgalmat a 160-as kilométerszelvényben a balatonfenyvesi lehajtónál a 7-es útra tereli. Az autópályára a 150-es kilométerszelvényben, a fonyódi felhajtónál lehet visszatérni. Bázelné Mihályka Szabina, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az ütközés következtében kiszakadt az egyik jármű motorja, az sztráda aszfaltja üzemanyaggal szennyeződött. A marcali hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltókat riasztották a mentéshez, akik áramtalanították a járműveket és felitatták a kifolyt olajat és üzemanyagot - közölte a szóvivő, akinek tudomása szerint könnyebb sérülést szenvedtek a balesetben érintettek.
A pályaszakaszt a szétszóródott alkatrészektől a közútkezelő munkatársai tisztítják meg.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....
2025.01.10
Túl vagyunk az Év Autója-szavazáson, megvan a 2025-ös nyertes, úgy hívják: Renault 5. És persze a....
2025.01.10
Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében....
2025.01.10
A VDA logisztikai bizottságának elnöke, Simon Motter, a Volkswagen Group Logistics vezetője....
2025.01.10
Egy 27 éves nő és hároméves gyermeke életét veszítette, miután egy személyautó elgázolta őket a 3-....