vasúti menetrend

Több vonat, rövidebb menetidők az új vasúti menetrendben

2019.12.15.

Az új vasúti menetrend számos kedvező változást hoz az utasok számára, bővül a választható vonatok száma, minősége, javul a szolgáltatási színvonal - mondta Mosóczi László vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, tárcája stratégiai célja a vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának és hatékonyságának javítása, azon dolgoznak, hogy az egyre versenyképesebb vasút adja a közösségi közlekedés gerincét - írja az MTI.

A MÁV és a GYSEV 2019-2020-as menetrendje vasárnap lépett életbe.

Mosóczi László kiemelte, 2015-től négy év alatt 138,2 millióról 141,8 millióra nőtt a MÁV-Start utasainak száma, az idei első három negyedévben 105 millió utast szállított a vasúttársaság.

Ismertette: a 2019-2020-as menetrendben a korábbiakhoz képest Budapest és Sátoraljaújhely között 35 perccel, Budapest és Zalaegerszeg között 34 perccel, Győr és a Balaton között közel 30 perccel, a főváros és Szeged között 18 perccel, Budapest és Pécs között 13 perccel gyorsabb eljutást biztosítanak a vonaton utazóknak.

Így például a leggyorsabb járatok Budapest és Szeged között 2 óra 4 perc alatt teszik meg az utat, Sátoraljaújhelyig a legrövidebb menetidő 3 óra 6 perc.

A Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalszakasz idén nyáron befejezett korszerűsítése nyomán a főváros és Sátoraljaújhely között végig villamosított pályán közlekedhetnek a járatok. Miskolc és Sátoraljaújhely között átlagosan 5 perccel csökken a menetidő, a leggyorsabb eljutást biztosító közvetlen fővárosi IC vonatpáré 35 perccel - mondta.

Az új menetrendben Zalaegerszegre is el lehet jutni InterCity-vel, Székesfehérvár és Veszprém érintésével kétóránként megy a Göcsej IC-járat, így 17-34 perccel csökken a menetidő ezen a vonalon - emelte ki az államtitkár.

Az új menetrendben Budapest és Szombathely között Veszprémen át kétóránként közlekednek a Bakony IC-k. A MÁV-Start tesztjelleggel autóbuszokat indít Ukk és Sümeg között az InterRégió vonatok által nem kiszolgált települések elérésére - tette hozzá.

Mosóczi László elmondta, megvalósul Győr és térsége közvetlen balatoni kapcsolata, a Győr-Celldömölk-Keszthely-Balatonszentgyörgy útvonalon kétóránként napi 7 pár InterRégió vonat közlekedik.

A korábbihoz képest csaknem 30 perccel csökken az eljutási idő Győr és Balatonszentgyörgy között, a nyugat-dunántúli városok és a Balaton közötti kapcsolat számottevően javul - jelentette ki az államtitkár.

Mosóczi László szólt arról, hogy megállás nélkül közlekedik a szegedi vonalon naponta két vonatpár Budapest és Szeged között, a menetidő így 18 perccel rövidül. Kecskemétre közvetlen új vonatok közlekednek Kőbánya-Kispest és a megyeszékhely között.

Az államtitkár elmondta, a MÁV-Start a szegedi vonalon is bevezeti a Debrecen-Nyíregyháza felé már népszerűnek bizonyult Televonat szolgáltatását. Az iskolai tanítási rend szerint vasárnaponként közlekedő járatokon Flirt motorvonatok vehetők igénybe kedvezményes áron, a hagyományos 50 százalékos jegynél is olcsóbb jegytípussal, helybiztosítással.

A változások között említette Mosóczi László, hogy a váci zónázó vonatok közlekedését kiterjesztik a reggeli és az esti órákra.

A 2019-2020-as menetrendi év a vasúti járműállomány szempontjából is korszakos változásokat hoz - mondta Mosóczi László, utalt arra, hogy az új menetrendben elindult a hazai fejlesztésű IC+ kocsik első, nemzetközi engedélyt kapott darabja Hamburgba.

Felidézte, várhatóan februárban áll forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vonalon az első néhány KISS emeletes motorvonat. Az összes nagykapacitású jármű forgalomba állításával 2022 őszére Budapest elővárosában évente 60 millió embert szállítanak majd a korszerű motorvonatok - mondta Mosóczi László.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....