Opel Grandland X

Az Opel Grandland X-ben debütál az új 1,5-ös dízel

2018.04.27.

Új generációs dízelmotor mutatkozik be az Opel Grandland X-ben. Az 1,5 literes, négyhengeres, turbó erősebb, ugyanakkor takarékosabb és környezetkímélőbb elődjénél.

A 130 lóerős 1,5-ös dízelt hatfokozatú manuális sebességváltóval és Start/Stoppal kínálja az Opel a Grandland X-ben. Maximális forgatónyomatéka 300 newtonméter 1750/percnél. A gyár által megadottak szerint a motor városban 4,7, országúton 3,9, kombináltan 4,2 litert fogyaszt.

Az új erőforrás 4 százalékkal takarékosabb elődjénél, ami az Opel szerint a csökkentett lökettérfogat és súrlódási veszteség mellett az optimális égésnek, a szabadalmazott dugattyúgeometriának, és a kipufogógáz-visszavezetés rendkívül hatékony hőcserélőjének köszönhető. A hengerfej és a vele egybeöntött szívócső anyaga éppúgy könnyű alumínium, mint a forgattyúsházé. A hengerenként négy szelepet két felülfekvő vezértengely működteti. Közös nyomócsöves befecskendezés juttatja a gázolajat akár 2000 bar nyomással, nyolcfuratos porlasztókon keresztül az égésterekbe. A változó geometriájú turbófeltöltő (VTG) lapátkoszorújának állítása elektromos.

Az optimalizált kipufogógáz-kezelő rendszert – passzív oxidációs katalizátor/NOx-elnyelő, AdBlue-befecskendezés, SCR katalizátor és dízel-részecskeszűrő – a káros anyagok mennyiségének leszorítása érdekében kompakt egységbe foglalva helyezték el a motorhoz közel. Az NOx-elnyelő hidegindítási katalizátorként hat, amely a motor bemelegedéséig tartja alacsony szinten a nitrogénoxid-kibocsátást, hogy aztán, magasabb hőmérsékleten belépjen az SCR. Ennek az innovatív technikának köszönhetően az új 1,5 literes dízel már ma teljesíti az Euro 6d-TEMP szabvány szigorú határértékeit.

A majd nyolcfokozatú automatával is rendelhető új 1,5 literes motor a nemrég bevezetett 177 lovas 2,0 literessel együtt alkotja a Grandland X gázolajos kínálatát. Mindkettő már ma megfelel az újonnan forgalomba helyezett járművekre 2019 szeptemberétől érvényes Euro 6d-TEMP szabályozásnak. A Grandland X tulajdonosait így nem érinti majd, ha egyes városok korlátozzák a dízelautók közlekedését. 2020-ban pedig már az Opel első konnektoros hibridjeként (PHEV) is rendelkezésre áll a Grandland X.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....
2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....