lopások

Az egykori NDK tartományai az autólopások TOP-listájának élén

2015.10.25.

470 millió eurós kárt okoztak Németországban az autótolvajok 2014-ben – olvasható egy most közzé tett statisztikában. Az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokban lopják el a legtöbb autót.

Görlitz, Berlin és Cottbus – ez a három város áll az autólopások élén. Százezer autóra Görlitzben 616 lopás jut, ami a német átlag 507 százaléka. Berlinben 100 ezer autó közül 532-őt lopnak el, ez 425 %-a az átlagnak. A harmadik helyen Cottbus áll, 496 autóval.

Az autólopások szempontjából legjobban veszélyeztetett tíz német város közül nyolc az egykori NDK-hoz tartozott, s mindössze Aachen és Hamburg tudott bekerülni a negatív TOP 10-be.

A legjobb a helyzet a déli tartományokban, Bajorországban és Baden-Württembergben. A legbiztonságosabb településnek Tübingen számít, ahol a lopások a német átlag 90 százalékát teszik ki.

Minden harmadik autólopást külföldiek követnek el Németországban, ezen belül is a lengyel tolvajmaffia áll az élén, ők a piac negyven százalékát tartják a kezükben.  Szinte csak a drága autókat kopják, a SUV-ok állnak a lista élén. De kedveltek a dízelmotoros luxus autók is, mint a BMW X5 és X6.

Az utóbbi időben egyre több oldtimer autót lopnak el Németországban - olvasható a most közzé tett jelentésben. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....