járműgyártás
Az egykori brémai székhelyű cég a hatvanas évek elejéig gyártotta autóit, majd eltűnt a piacról. Kínai segédlettel azonban feltámadt halottaiból, székhelye immár ott van, ahol a Mercedes és a Porsche központja is, Stuttgartban.
A Borgward BX7-et, ami a visszatérést jelenti a világ autóiparába, először szeptemberben, a frankfurti IAA kiállításon mutatták be. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy a kereskedésekbe április végén jut el. Egyelőre csak Kínában lesz kapható, Németországban 2017-től tervezik piaci bevezetését.
Fotó: Borgward
Negyven kínai kereskedéssel megállapodtunk, ötven millió kínai nagyvárosban leszünk jelen az autóinkkal – nyilatkozta a német lapnak Ulrich Walker, a Borgward vezetője. Ez a szám 2016 végére százra emelkedhet, s januárban megnyitják Pekingben a Borgward kínai központját is.
Az autó tisztán elektromos hajtással is kapható lesz, ahogy plug-in-hybrid változata is lesz. Előbbi egy feltöltéssel 250 km-es hatótávolságra lesz képes.
Walker beszélt arról is a német lapnak, hogy más modellekkel együtt évente félmillió autó gyártását és értékesítését tervezik, egyébként nem lesz esély a túlélésre.
Az automobilwoche szerint a Borgward tőzsdei bevezetéséről is döntöttek. Ennek várható idejét a következő öt éven belül, plusz mínusz egy év – írja a portál.