A hivatalos retorika szerint a globalizációtól való teljes függetlenség jellemzi Észak-Koreát, mely minden területen önellátásra törekszik. A dzsucse eszme érvényes a járműiparra is, mely korábban főleg szovjet technikára épült, a GAZ mintájú teherautók és terepjárók, ma is rendszeresítve vannak katonaságnál, csakúgy mint a Pobjedák, Volgák. Az autópark igen szegényes: ezer lakosra 11 busz/teherautó jut, a személyautóknál ez az arány kettő.

Phenjani parkoló    Fotó: Boros Jenő

A 120 ezer négyzetkilométeres területű és 26 millió lakosú Észak-Korea hivatalos neve Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. Ideológiája és a Kim-dinasztia hatalmának alappillére a dzsucse eszme, melyet első vezetője, Kim Ir Szen hirdetett meg 1955. december 28-án. Az Egy-Korea központú forradalom melletti eszme lényege a „Másoktól való függés megtagadása és az egyén erejének használata az ember saját erejébe vetett hitével és az önellátás forradalmi szellemének kimutatása.”

Ez jellemzi a járműipart és állományt is: a magántulajdonú autópark minimális, viszont egyre több a kínai, japán és olasz származású modell. Nem véletlenül, mert ezeket szerelik össze import alkatrészekből.

Fővárosi főutvonal        Fotó: Boros Jenő  

A hazai háttéripar legalább annyira szenved a nyersanyag hiánytól, mint a többi gazdasági ágazat, kivéve a hadiipart, melyet látványosan fejlesztenek. Rendszeresek a ballisztikus rakétakísérletek, az állami média tudósítása szerint Kim Dzsongun vezető az ország megalapításának évfordulóján arról beszélt, hogy erős katonai jelenlétre van szükség az Egyesült Államok és követői jelentette térségbeli fenyegetés miatt. „Teljesen végigvisszük azt a politikánkat, amely az atomfegyverek számának exponenciális mértékű növelésén alapuló nukleáris fegyveres erőkre épül.”

A stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) számításai szerint az atomfegyver- és rakétaprogramja miatt nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea jelenleg körülbelül 50 nukleáris töltetű rakétafejjel rendelkezik.

Tisztaság és rend       Fotó: Boros Jenő

Észak-Koreában jelentősebb autógyárai:

Sungri Motor Plant

Pyeonghwa Motors (Hwiparam, Bbeokgugi, Zunma)

Pyongsang Auto Works (PAW)

Chongjin Bus Works

Phongyang Trolleybus Works

Az ország első autógyárát, az 1951-ben alapított Tokchon Motorst 1975-ben Sungri Motorsra nevezték át, ami Győzelmet jelent. Igen csak széles a Tokchon/Sungri gyártmánypalettája, melyben 1964-82 között Csaju típusként szerepelt a szovjet KRAZ 256-os teherautó.

A GAZ M20-as Pobjedát 1970-ig Ashimkoj (Hajnali Virág) néven gyártottak, a típust a szovjetek még a II. világháború előtt tervezték és a GAZ M21-es Volga megjelenéséig 1955-ig gyártották.

A szovjet mintájú Pobjedát 1970-ig Ashimkoj néven gyártottak Fotó: Boros jenő

Koreában 1958-1979 között szovjet GAZ 51-esek készültek platós és személyszállító változatban, 1961-től pedig GAZ 69-es terepjárók. Utóbbiakat a Pyongsang Auto Works (PAW) üzeméből is szállították a hadseregnek. 1979-től a két tonnás modell 3,5 literes, 6 hengeres motoros változatából jutott a polgári árufuvarozásnak és személyszállításnak is.

2013-tól a kínai Brillance és a FAW Besturn B50-ös modelljét összeszerelték Észak-Koreában.

Teherszállító trolibusz az észak-koreai fővárosban     Fotó: Boros Jenő

Pyeonghwa Motorst 1998-ban alapította az Észak-Koreában született és az USA-ban halszállításból meggazdagodott Sun Myung Moon, aki jó kapcsolatba került Kim Ir Szennel. A Pyeonghwa Motors 30 százaléka az Észak-Koreát képviselő Ryongbong Company, 70 százaléka a Sun Myung Moon általa alapított Moon a Unification Church egyházé volt, az üzletember halála után 100 százalékban az államra szállt a vállalat.

Hwiparam márkával készült több Fiat-típus, melyekből eredetileg évi százezres darabszámot terveztek, ez azonban hamarosan ötödére csökkent, végül az első évben kétezernél kevesebbet szereltek össze készült, mert ahogy Giuseppe Masci, a Fiat Közel-Keletért és Ázsiáért felelős igazgatója fogalmazott: „Hiába népes az ország, egyelőre Észak-Koreában valódi piac nem létezik.”

Helyi összeszerelésű Hwiparam modell prospektusa

A Pyeonghwa Motors a dél-koreai SsangYonggal kötött megállapodás keretében átjelvényezett E-osztályos (W124) Mercedeseken alapuló Chairman-eket szereltek össze Sunshine Policy néven, ezek Észak-Koreában Junma/Zunma jelvénnyel közlekednek.

A Pyeonghwa Motors kizárólagos jogokkal rendelkezik használt autók vásárlására és értékesítésére Észak-Koreában.

A Chongjin Bus Works és a troligyártó Phyongyang Trolleybus Works üzemeiben készültek a Chollima 951/952-es Ikarus licencmodellek, de a főváros útjain ma is közlekednek mátyásföldi IK-255-ös buszok.

Magyar Ikarus busz  Phenjanban  Fotó: Boros Jenő

És egy kis személyes: 1989-ben. Phenjanban 22 ezer külföldi vett részt a Világ Ifjúsági Találkozón (VIT). Akkoriban is izgalmas volt Észak-Korea, a mindig rejtélyes ország a kommunista-szocialista blokkon belül. Kim Ír Szen rendszere élt és virult, legalábbis a hivatalos kommunikációban, a transzparenseken, meg persze a gigantikus stadion hatalmas előképein.

VIT naggyülés a stadionban, 1989-ben Fotó: Boros Jenő

Az észak-koreai főváros látványossága volt a Rjugjong Hotel, melynek építését 1987-ben kezdték: 330 méter magas, 105 emeletes 3000 szobás piramis felhőkarcoló háromszárnyú alapon állt, tetején öt forgó étteremmel. A látványos komplexummal a nyugati turistákat és befektetőket próbálták becsalogatni az országba, ezért a hotelben még kaszinók, éjszakai klubok és masszázsszalonok üzemelését is tervezték.

Rjungjong Hotel            Fotó: Boros Jenő

Megadták a módját, mert az egyhetes VIT-rendezvény alatt még a szabadság szele is befújt a fővárosba, legalábbis Phenjannak abba kerületbe, ahol a külföldi ifjúsági delegációkat és újságírókat elszállásolták. Az esemény kiszolgálására hatalmas lakótelepet építettek, vadonatúj buszflottát szereztek be az észak-koreaiak.

A házak szovjet mintájú panelekből épültek, a járművek Japánból jöttek, vadonatúj Hino buszokkal utaztunk a tengerpartra. A programok között szerepelt óvodai látogatás, a spártaian egyszerű és tiszta helységben egy gondozó, tíz gyerek, egyetlen kép a falon. Kim Ír Szen portréját százszor nagyobban is csodálhattuk a plakátokon, de a legemlékezetesebb darab a phenjani emlékmű volt: a hatalmas egész alakos figura fején a két nyitott szemgödörből állandóan őrök figyelték a téren sétálókat.

Közlekedési rendőr       Fotó: Boros Jenő

Útban a tengerpart felé szokás szerint minden külföldi mellé ültettek helyi kísérőt, nekem egy csinos koreai lány jutott, akiről gyorsan kiderült, hogy tud franciául és oroszul is. Szóval jól megértettük egymást. Akkoriban még hittem a véletlenekben…

Már hazafele tartottunk a gyönyörű tengeri üdülőhelyről, ahol lávakövön sült húst ettünk, a csodálatos vízpartot általában csak kiváltságos pártfunkcionáriusok használhatták, ez alkalommal mi is, de gyorsan elmúlt a békés nyugalom illúziója.

A csodás tengerpartra vezető út     Fotó: Boros Jenő

A Hino busz nagy tempóval száguldott a kétszer egy sávos és szinte néptelen út irdatlanul hosszú alagútjában, melynek mindkét oldalánál a magaslesekben fegyveres katonák őrködtek.

A visszafele úton olykor előre mentem fényképezni, a gyönyörű tájon kívül azt is láttam, hogy a sofőr nagyon élvezi a japán busz vezetését, nyomta rendesen. Egészen az első defektig. Megálltunk kereket cserélni, de már pilótánk nélkül, mert egyenruhások berángatták egy szovjet GAZ mintájú terepjáróba, az őt váltó pilóta a visszafele úton úgy vigyázott a népi tulajdonra, hogy kétszer hosszabb ideig buszoztunk a phenjani szállásig.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!