casco-szerződések

Alig van, aki cascót akar kötni

2020.12.10.

Az elmúlt évek 5-6 százalékos állománybővülése után az idei harmadik negyedév végére alig több mint 1 százalékkal emelkedett a casco szerződések száma a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

A szervezet ennek okát az új autók piacának visszaesésében látja.

A Mabisz közleményében felidézte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján szeptember végén mintegy 996 ezer casco szerződést tartottak nyilván.

Magyarországon a teljes gépjármű-állománynak csak a 21,3 százalékára kötöttek casco biztosítást. Ebben az alacsony arányban szerepet játszik az is, hogy a hazai személygépkocsik átlagos kora magas, 14,4 év, casco biztosításokat pedig jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek - jelezte a szövetség.

A magyarországi casco állománya alig több mint egyhatoda a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) állományának, míg díjbevétele meghaladja a kgfb díjbevétel 40 százalékát.

A lecsökkent lakossági autóhasználat miatt az idei második negyedévben alacsonyabb volt a bruttó kárráfordítás a tavalyinál, az első és a harmadik negyedévben ugyanakkor magasabb, így nem várható, hogy az év egészében jelentősen alacsonyabb lesz a kárkifizetés az előző évinél - közölte a Mabisz, hozzátéve, hogy a gépjárműalkatrészek ára és a szervizek növekvő munkaerő-költségei önmagukban is növelik az autós biztosítások kárráfordításait.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....