szóvivő

45 évnyi fizetés volt a Közlekedési Múzeum szovjet luxuslimuzinja

2022.02.09.

Egy ZIM szovjet luxusautóval gyarapodott a Közlekedési Múzeum gyűjteménye. A járműből, amelyet a középszintű magyar állami és pártvezetők használtak az 1950-es évektől az 1970-es évek végéig, mára legfeljebb néhány maradhatott meg Magyarországon.

A Magyar Műszaki- és Közlekedési Múzeum közleménye szerint a gyűjteménygyarapítási program részeként a napokban érkezett meg a GAZ-12 ZIM típusú gépkocsi a múzeum új otthonába, az Északi Járműjavítóba.

Mint felidézték, Magyarország 1952-1959 között körülbelül 100 darab ilyen 6 személyes limuzint vásárolt. A ZIM-ek az 1970-es évek végéig voltak forgalomban, ekkor az állami és pártvezetők már rendre nyugati típusokat, elsősorban Mercedeseket, valamint kisebb részben Tatra 603-as gépkocsikat kezdtek használni szolgálati autónak.

Emlékeztettek arra, hogy az államszocializmus első éveiben, 1950 és 1959 között magánszemélyek egyáltalán nem tulajdonolhattak személygépkocsit Magyarországon, azonban a párt- és az állami vezetőket el kellett látni szolgálati autóval. A legmagasabb szintű állami felsővezetők számára a ZISZ 110-as vagy 115-ös gépkocsikat gyártották, a gyárigazgatók, párttitkárok, a kommunista ifjúsági szervezet (DISZ) vezetői Pobedákat kaptak, a középszintű állami és pártvezetők pedig GAZ-12 ZIM gépkocsikat vehettek birtokba szolgálati autóként Magyarországon, ahogy a keleti blokk többi országában is.

A ZIM-ek a Nyizsnyij Novgorod-i Gorkij Avto Zavod (GAZ) gyárban készültek (akkoriban a várost is Gorkijnak hívták), itt gyártották a Pobedákat, majd a Volgákat is. A múzeum gyűjteményébe került típust, ahogy az üzemegységet is 1935-56 között Zavod Imenni Molotovnak (ZIM) nevezték az akkori külügyminiszter, Molotov tiszteletére.

Fotók: Közlekedési Múzeum

A ZIM hűen reprezentálja egy korszak történelmét, a múzeum a típuson keresztül azt is be szeretné mutatni, hogy milyen nehéz volt a gépkocsikhoz való hozzáférés abban a korszakban - hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy az 1960-es évektől kezdve elvileg már lett volna lehetősége az átlag állampolgárnak is egy ZIM megvásárlására, az azonban 40 ezer rubelbe került, ami az 1960-as szovjet átlagkeresetet alapul véve 45 évi fizetést jelentett.

Mint kiemelték, mára legfeljebb néhány ZIM gépkocsi maradhatott meg Magyarországon. A múzeum gyűjteményébe került darab üzemképes, jelenlegi állapotában kiállítható, a nagyközönség is hamarosan találkozhat vele.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....