Volkswagen

2020-ban jön a következő Volkswagen Phaeton

2015.11.22.

A Volkswagen zászlóshajójának második generációja kizárólag elektromos hajtásláncot kap.

A Volkswagen a dízelügy miatt jelentősen átalakítja a közeljövőbeli stratégiáját, aminek része a következő Phaeton bemutatójának elhalasztása is. A luxusautót eredetileg 2017-ben mutatták volna be hagyományos motorokkal, de most úgy döntöttek, hogy elhalasztják a premiert, és kizárólag elektromos hajtást kínálnak majd a kocsihoz, hogy a Tesla Model S konkurense lehessen.

A Phaeton határozza majd meg a Volkswagen márka arculatát a következő évtizedben. Automatizált vezetés, nagy hatótávolságot biztosító akkumulátor, és korszerű asszisztens rendszerek jellemzik majd az új modellt, emellett a legkorszerűbb kapcsolódási rendszerekkel is fel lesz szerelve, amivel az utasok végig online maradhatnak utazás közben.

Az Autocar belső forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az új Phaeton műszakilag az Audi Q6 e-tronnak lesz a közeli rokona. Az Audi szabadidő-autója 2018-ban jelenik majd meg a piacon, szintén csak elektromos hajtással. Ezt a modellt az idei Frankfurti Autószalonon bemutatott e-tron quattro tanulmány vetítette előre. a koncepcióautót három villanymotorral rendelkezett, egy az első tengelyt, kettő a hátsó kerekeket hajtotta, a rendszer összteljesítménye 435 lóerő volt.

A Volkswagen közben már fejleszti a moduláris, elektromos autók számára készülő építőkészletét, amely az MEB nevet kapta. Az MQB-hoz hasonlóan ezt is szinte minden járműkategóriában alkalmazni tudják majd, az ezzel szerelt elektromos személyautók és kishaszonjárművek hatótávolsága 250-500 km lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....